Közélet 2014. január 8. 12:48 Forrás: MTI/Félegyházi Közlöny

Négy kiskunfélegyházi pályázat nyert támogatást hungarikumok népszerűsítésére

Négy kiskunfélegyházi pályázat nyert támogatást hungarikumok népszerűsítésére
Több, mint száz nyertes pályázó népszerűsíti a hungarikumokat és a nemzeti értékeket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden, a tavaly október 1-jén, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázat eredményének megszületését követően. A beérkezett pályázatok közül Fazekas Sándor miniszter 135-öt nyilvánított eredményesnek, közöttük négy kiskunfélegyházi illetékességűt. A minisztérium honlapján közzétettek szerint a Kiskun Múzeum Baráti a kiskunfélegyházi értéktár létrehozására 800 ezer, a Magyar Solymász Egyesület Kiskunfélegyháza a solymászat megismertetése, népszerűsítése témakörön belül könyvkiadásra 2 millió, solymász találkozóra 2.195.500 forintot, a Testvérvárosi Egyesület Kiskunfélegyháza pedig 1,5 millió forintot nyert..

A közlemény szerint a HUNG-2013 pályázat keretében meghirdetett három célterületre 427 pályázat érkezett, amelynek támogatási igénye összesen 1 milliárd 225 millió forint volt. A 135 nyertes pályázat - az e célra szánt keretet kimerítve - összesen 241 millió 373 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott

A vidékfejlesztési tárcához beérkezett pályázatokat formai és jogosultsági szempontból a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) vizsgálta meg. A befogadott pályázatok tartalmi értékelését a miniszter által felkért és kinevezett szakértőkből álló bíráló bizottságok végezték, amelyek pályázati rangsort állítottak fel. A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság támogatási javaslatát figyelembe véve döntött a nyertesekről.

A három pályázati célterület közül a legtöbb támogatási igény a Hungarikumok Gyűjteményében és a Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kollektív megismertetése, azok hazai, külhoni és nemzetközi rendezvényeken, írott és elektronikus kiadványokban történő megjelentetésére és népszerűsítésére érkezett.

A nyertes, illetve a forráshiány miatt elutasított pályázatok listája a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható.

 

Kövessen minket a Facebookon is!