Helyi hírek 2017. március 10. 13:30 Forrás: Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság

Kevesebb bűncselekmény, eredményes felderítések

Kevesebb bűncselekmény, eredményes felderítések
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a tavalyi évben is teljesítette célkitűzéseit. Az elmúlt évben a kapitányság rendőrei – szoros együttműködésben az önkormányzatokkal, a társszervekkel, valamint a civil szervezetekkel – megfelelő közrendet, élhető és egyre javuló közbiztonságot garantáltak.


Az illetékességi területen további 5,4%-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. Az elmúlt évben sikerült a bűnügyi szakterületen korábban elért eredményeket javítani: a felderítés 7,9%-kal, a nyomozások eredményessége pedig 11,3%-kal emelkedett. A kapitányság kiemelt feladatként kezelte a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, 2016-ban két terjesztőt is eljárás alá vontak. A bűncselekmények mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettek a tulajdon elleni szabálysértésekre. E jogsértések elkövetőit a megyében a legmagasabb arányban, 62%-ban felderítették.

A tavalyi évben 14,1%-kal kevesebb közterületen elkövetett kiemelt bűncselekmény történt. Az elért eredményekhez hozzájárult a polgárőr egyesületekkel, az önkormányzatokkal, a társhatóságokkal és az együttműködő szervezetekkel való szoros és hatékony együttműködés. 

A közlekedés biztonsága is tovább javult: 2016-ban 8,9%-kal kevesebb személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt. A fokozott, preventív célú közúti ellenőrzéseknek köszönhetően 33,3%-kal kevesebb volt az ittasan elkövetett személyi sérüléssel járó balesetek száma.

A kiskunfélegyházi rendőrök a bűnmegelőzési tevékenységük során minden korosztályt megszólítottak, a legveszélyeztetettebb célcsoportokra - a fiatal valamint az idősebb korosztály tagjaira - kiemelt figyelmet fordítottak. A baleset-megelőzés területén a legvédtelenebb szereplőkre, vagyis a gyalogosokra, a kerékpárosokra, valamint a motorkerékpárral közlekedőkre az előző évekhez képest is jobban fókuszáltak a jogkövető magatartás elősegítése érdekében. A kapitányság határozott célja a halálos kimenetelű, valamint az ittasan okozott balesetek számának további csökkentése, amelynek érdekében a preventív munka és a fokozott ellenőrzések a jövőben is folytatódnak.

 

Kövessen minket a Facebookon is!