Virágos Félegyházáért 2017. július 7. 12:00

Meglátogatta a zsűri a virágos Félegyházát

Meglátogatta a zsűri a virágos Félegyházát
Félegyházán járt a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny zsűrije. Nagy Ágnes főkertésztől megtudtuk, hogy bár évek óta nevez a város az európai versengésbe betagozódó országos versenyre, az idei mégis különleges volt a tekintetben, hogy minden részletet büszkén, jó érzéssel tudtak megmutatni a zsűri tagjainak. Az ítészek ugyanis a zöldfelületek és virágok mellett a köztisztaságot, a temetők, intézmények zöldfelületeit és környezetét, és általában a városgazdálkodást a maga komplexitásában vizsgálják.

A vendégek megtekintették egyebek mellett a Százszorszép óvodát, az új ravatalozó építését, városszerte a virágültetéseket, és a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy Félegyházán komplexitásban gondolkodnak, a fejlesztések egymásra épülnek, és összefüggnek.

A Virágos Magyarországért címet viselő, 1994 óta töretlen sikerrel működő, országosan ismert mozgalom célja a hazai kertkultúra felkarolása, támogatása, bemutatása és népszerűsítése. A mozgalom részeként évente mintegy 300 település nevez a hazai megmérettetésre, amelynek során megválasztják az öt legvirágosabb várost, falut és budapesti kerületet.  

Tavaly 285 település nevezett a versenyre, közülük Tihany és Kaposvár nyerte a fődíjat, így ők képviselhetik hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában. 



 

Kövessen minket a Facebookon is!