Kistérség 2017. július 15. 07:30

Két évtized sikeres munkáját ünnepelte a Gátéri Nyugdíjas Klub

Képgaléria
Két évtized sikeres munkáját ünnepelte a Gátéri Nyugdíjas Klub
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte július 9-én a Gátéri Nyugdíjas Klub. 1997-ben 33 nyugdíjas csatlakozott a közösség munkájához. A klubfoglalkozások azóta is rendszeresek, a nyugdíjasok önálló programjaik megszervezése mellett közreműködnek a községi rendezvények sikeres megvalósításában. Az évfordulós ünnep kezdetén megemlékeztek azokról az alapítókról, klubtagokról, akik már nem lehettek jelen. A klub történetét, elért eredményeit Rádi Józsefné klubvezető ismertette.

A közösség vezetője elmondta: - A klub megalakításával célunk a magány feloldása volt, a szürke napokat feledtetve mosolyt csalni az arcokra, ami már kevés alkalommal adatik meg. Segítséget nyújtunk és bekapcsolódunk községünk életébe, örülünk egymás sikereinek és osztozunk egymás fájdalmában is. Jól érezzük magunkat egymás között, várjuk a találkozások napjait, klubéletünket igyekszünk tartalmassá tenni.

 

Kövessen minket a Facebookon is!