Virágos Félegyházáért 2017. augusztus 19. 09:30

Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?

Képgaléria
Virágos Félegyházáért – Kié legyen a közönségdíj?
A jelentős mértékben leburkolt Bajza utcai udvart kis zöld szigetek, és sok edényes növény teszi változatossá. A szépen gondozott tiroli muskátli, leánder és hortenzia mellett még egy hangulatos zöldséges kert is helyet kapott. A figyelemből és gondoskodásból mindegyik növénynek egyformán jut.

Idén is Közönségdíjat hirdetett a Virágos Félegyházáért versenyre nevezők között a Félegyházi Közlöny. Honlapunkon „Virágos Félegyházáért” alcím alatt a versenyben résztvevő valamennyi kertről, erkélyről találnak képeket és egy rövid ismertetőt az érdeklődők, olvasóinktól pedig azt kérjük: szavazzanak a nekik leginkább tetszőre! A szavazatokat az [email protected] címre várjuk szeptember 4-éig. A Közönségdíjat az veheti át a Libafesztivál alkalmával megrendezett eredményhirdetésen, akire a legtöbben voksolnak.

Idén hetedik alkalommal hirdette meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Virágos Félegyházáért versenyt, amelyre három kategóriában – elő- és belső kert, illetve konyhakert, virágos ablak és erkély, valamint intézmények, vállalkozások által gondozott közterület – összesen 32 nevezés érkezett. A szakmai zsűri valamennyi helyszínt meglátogatta.
 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!