Kistérség 2017. augusztus 22. 14:30

Mindennapi kenyerünk

Képgaléria
Mindennapi kenyerünk
Szent Istvánra és az államalapításra emlékeztek a jakabszállásiak augusztus 20-án, a Jézus Szíve Katolikus Templomban megtartott ünnepi szentmisén, és az azt kísérő programokon.

A misét PhDr Juhos Imre plébános celebrálta, amelyet az erre az alkalomra idehozatott Szent István ereklye tett még ünnepélyesebbé. Az ünnepi alkalom nyitásaként az ereklye behozatala alatt a budapesti Kodály Zoltán Férfikar az István a király című rockopera ismert részletét adta elő, felejthetetlenné téve ezzel a résztvevők számára ezt a pillanatot.

- Megmutatom neked a bölcsesség útját, egyenes lesz az út, amelyen vezetlek. Semmi sem gátolja a lépteidet, amikor jársz, és amikor gyorsan szaladsz, akkor sem botlasz meg. Tartsd meg az intelmemet, ne tágíts tőle, őrizd meg, hiszen ez a te életed - idézett Szabó György Róbert polgármester a példabeszédek könyvéből, amely ige ezen a napon különös jelentőséggel bírt, hiszen Szent István első királyunk életét Istennek ajánlva olyan keresztény államot hozott létre, amellyel megteremtette társadalmunkat, kultúránkat, életünket, és országunk alapjait.

Mivel legrégebbi magyar ünnepünk, a keresztény magyar államalapítás emléknapja egybeesik az aratás végével, így az új kenyérért hálát adva Imre atya megszentelte a kenyeret és a bort, megáldva ezzel azokat akik készítették, és akik esznek belőle.

A szentmise után a Kodály Zoltán Férfikar templomban megtartott ünnepi hangversenye a keresztény államalapítás célját magában hordozó, olykor hazafias lendületű és mondanivalójú dalokkal dobbantotta meg a hallgatóság szívét, akik állva tapsolták meg az előadást.

A nap végén tűzzsonglőrök fényezték be az estét. A látványos show-műsornak a templomkert adott otthont, ahol a bátor lángforgatók változatos műsorral kápráztatták el a résztvevőket.

K.G.

Fotó: Ifj. Lantos István

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!