Kistérség 2017. szeptember 19. 09:30

Októberben újranyit a skanzen

Októberben újranyit a skanzen
Várhatóan októ­ber­­­ben újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a tiszaalpári skanzen, amelynek felújításán gőzerővel dolgoznak a szakemberek.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

Az Árpád-­kori falurekonstrukció rendbetétele már halaszthatatlan volt, az épületek állaga ugyanis az elmúlt majdnem két évtized alatt jelentősen megromlott. A felújítással párhuzamosan a terület újrarendezése is elindult – mondta el a baon.hu-nak Balázs Réka, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa. A projektfelelős hozzátette: a skanzen felújítását a nemzeti park saját forrásból finanszírozza, de az önkormányzat is támogatja a munkálatokat.

A Tisza-menti magaspartokon már a bronzkorban is emberi települések voltak. Tiszaalpáron az 1960-as években folytatott ásatások a bronzkori leletek mellett honfoglalás kori település maradványait is feltárták. A tizenhét éve épített falu­rekonstrukció a környéken folyó ásatások során előkerült településszerkezetet jeleníti meg, az eredetihez képest kissé zsúfolt formában, hiszen a valóságban egy falu 4-6 hektáron terült el.

A hamarosan megújuló falurészletben megtekinthetőek lesznek a korabeli, mindennapi élethez kapcsolódó építmények: a félig földbe mélyített veremház a maga egyszerű berendezésével, külső kemence, vesszőfonatos karámok, vesszőbéléses kút, gabonatároló vermek. – Épül egy foglalkoztató közösségi tér is, ahol különböző előadásokat, foglalkozásokat szerveznek a látogatók számára, és elkészül az eddig hiányolt vizesblokk is – hangsúlyozta Balázs Réka. Azt is hozzátette, azt szeretnék, ha olyan komplex bemutatótér jönne létre, ahol az érdeklődők megismerhetik a kor természeti, történeti és néprajzi értékeit.

 

Kövessen minket a Facebookon is!