Helyi hírek 2017. október 2. 07:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Ülésezett a megyei közgyűlés

Képgaléria
Ülésezett a megyei közgyűlés
Szeptemberi ülését a megyeszékhelyen, Kecskeméten, a Megyeházán tartotta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 29-én. Az ülést Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójával nyitotta meg, amelyben az önkormányzat elmúlt havi terület- és vidékfejlesztés, megyemarketing, valamint nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt.

A közgyűlés megállapította és elfogadta Weninger Endre, a Kecskeméti Törvényszéknek a fiatalkorúak büntető ügyében eljáró ülnöke megbízatásának megszűntetését, mivel augusztus 30-án betöltötte 70. életévét.

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2016. június 24-i ülésén döntött arról, hogy együttműködési megállapodást köt Jünnan tartománnyal, amelynek aláírására 2016 júliusában, a jünnani kormányzó magyarországi látogatása során került sor. Az együttműködés elsődleges célja egymás megismerésén, a baráti kapcsolatok fejlesztésén túlmenően, a turisztikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztése. Az együttműködés következő állomásaként kiállítóként vesz részt Bács megye Kína legnagyobb turisztikai kiállításán (International Travel Mart). Ez alkalommal az együttműködésünket még szorosabbra fűzik és ünnepélyes keretek közt testvérmegyei megállapodást írnak alá.

A „Tisza Vízgyűjtő Programrégió” Önkormányzati Társulás Tanácsa szeptember 6-i ülésén – áttekintve a társulás eddigi működését és a vonatkozó jogszabályi környezetet – megállapította, hogy megfelelő pályázati lehetőségek hiányában a jövőben az eredményes működés nem biztosítható, ezért a társulás november 30-ai hatállyal történő megszűnésének határozásáról döntött, amelyet a képviselő-testület jóváhagyott.

Az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő, két nonprofit kft. jövőbeni hatékonyabb működése érdekében a közgyűlés módosította a cégek alapító okiratát.

Szántó István elnök beszámolt a testületnek a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság idei első félévi tevékenységéről, amely során 32 nemzeti értéket nyilvánított megyei értékké, köztük Bedő Istvánné vertcsipke-készítő munkásságát, az uszódi Benedek Péter Emlékházat és Bácsborsódon a volt Latinovits Endre Kúriát.

Rideg László felkérésére beszámolót tartott Labancz Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal vezetője a hivatal munkájáról, feladatköreiről és főbb szolgáltatásairól. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője, dr. Sztana Zoltán érdekes és tanulságos előadást tartott Bács-Kiskun megye országos közúthálózatának állapotáról, fenntartási feladatairól, felújítási és fejlesztési ágazati terveiről, azok megvalósítási ütemezéséről és a folyamatban lévő fejlesztések megvalósulási helyzetéről.

Moiskó Csilla, önkormányzati tanácsadó betekintést nyújtott a megyei önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00014-es kódszámú, „Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében” című pályázatával kapcsolatos feladataiba, az eddig megvalósult programokba és a jövőbeni akciókba.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága új, nem képviselő tagjának megválasztásáról is döntés született az ülésen: a június 10-én elhunyt Rostás László helyére Szűcs Csaba, Kiskunhalas város alpolgármesterét választották a politikusok.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat konzorciumi tagként pályázatot kíván benyújtani a TOP-1.2.1-16 kódszámú, „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című felhívásra. A projekt célja: a Bács-Kiskun megyében Nagybaracska és Kelebia között futó EuroVelo 13 (Vasfüggöny) kerékpárút láthatóvá tétele, a környezetében található ökoturisztikai attrakciók fejlesztése, továbbá a Kelebia központtal létrehozni kívánt natúrpark kínálati elemeinek látogatóbarát fejlesztése. A közgyűlés hozzájárult a pályázat beadásához, valamint jóváhagyta a kapcsolódó konzorciumi megállapodást.

A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kicsiny László részletes beszámolót tartott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program jelenlegi állásáról. A 2015. évi felhívásokra – Kecskemét Megyei Jogú Város pályázatait nem számítva – mindösszesen 198 db pályázatot nyújtottak be a megye települési önkormányzatai, illetve nonprofit szervezetei, valamint a megyei önkormányzat. Az irányító hatóság 160 db pályázatot támogatott, a többi pályázat értékelése még nem zárult le.

A közgyűlés végül zárt ülés keretében döntött a 2017. évi megyei kitüntető díjak adományozásáról is.

A megyei kínáló keretében a közgyűlés tagjai és a meghívott vendégek ezen a napon is kizárólag térségben termelt és előállított finomságokat kóstolhattak.
 

Kövessen minket a Facebookon is!