Kistérség 2017. október 9. 08:00

Volt Vízkereszt is, meg amit akartak

Képgaléria
Volt Vízkereszt is, meg amit akartak
Változatos műsorokkal, vidám beszélgetésre, nótázásra, várták az időseket Jakabszálláson október 6-án a község művelődési házába. Az idősek napi ünnepség befejezéseként az akasztói Vízkereszt citerazenekar lépett fel, akik egy élő kívánságműsorban azt játszották, amit a nézők akartak.

Mintegy 180 szépkorút láttak vendégül a település művelődési házában Jakabszálláson az idősek hónapja alkalmából szervezett ünnepi műsoron. Az időseket évről-évre köszönti a község, hagyományosan ebéddel és műsorokkal kedveskedve azoknak, akik oly sokat tettek a közösségért életük során. Az alázat és a megbecsülés volt az idei ünnep mottója, mely Szabó György Róbert polgármester beszédében is külön hangsúlyt kapott.

– Egy település akkor sikeres, ha az emberek összefognak, és egy polgármester is akkor tud sikeres lenni, ha mögötte olyan emberek állnak, akik a település jövőjét előtérbe helyezik – hangsúlyozta a polgármester, majd mint jó példát említette meg az idősek klubjának tagjait, és azon néhány ember munkáját, akik szórakoztató fellépéseikkel minden alkalommal Jakabszállás jó hírnevét viszik tovább.

Az óvodások és az iskolások műsorát követően a jakabszállási idősek ismét megmutatták, hogy hajlott koruk ellenére is vidáman, fiatalosan mozognak a színpadon, és a Hattyúk tava részletének paródiájával mosolyt csaltak az arcokra.

Az ünnepi műsor részeként lépett fel az akasztói Vízkereszt citerazenekar is, akik bemutatkozásuk során elmondták, hogy nevüket onnan kapták, hogy néhány éve éppen vízkereszt napján alakultak. És mivel elnevezésükről legtöbbeknek a Vízkereszt, vagy amit akartok című darab jut eszébe, így szinte magától adódott, hogy előadásaik végén élő kívánságműsorban a közönség kéréseit is teljesítsék.

Így telt nótázással, jókedvvel, beszélgetésekkel a délután, megszínesítve a hétköznapokat, s emlékeztetve az idősebb korosztályt arra, hogy az utókor alázattal és megbecsüléssel adózik életük munkája előtt.

K.G.

Fotó: Kiss Gabriella

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!