Kultúra 2018. január 20. 10:00

Lakberendezési trendek 2018-ban

Lakberendezési trendek 2018-ban
Ahogy a ruhadivatban, úgy a lakberendezésben is évről-évre változnak az aktuális irányvonalak, új stílusú bútorok, lakáskiegészítők vagy épp színek kerülnek a figyelem – és lakásunk – középpontjába. Cikkünkben megmutatjuk, hogy idén hogyan rendezzük be a lakásunkat, ha trendkövetők szeretnénk lenni.

Színes terek, sok kép a falon

Ma már nem csak a lakberendező szakemberek előtt nyilvánvaló, hanem az amatőr érdeklődők is figyelik évről-évre, hogy a Pantone minden évben meghatározza a következő év színeit. Így esett a választás idén az ultraibolya fantázianevű lilára, ezen kívül divatos lesz még a harsány rózsaszín, az arany és a sárgák különböző árnyalatai. Idén a lényeg, hogy merjünk élénk, harsány színeket vinni a helyiségek berendezésébe, és bátran próbáljunk ki komplementer színeket is egymás mellett alkalmazni (mint például a kék és a narancssárga). A merész színeket alkalmazhatjuk a falakon vagy a dekoráción, ám mindenképpen ügyeljünk arra, hogy ezek a színek magukra irányítják a figyelmet, ezt mindenképpen tartsuk szem előtt a tervezésnél.

A falakra aggatott képek 2018-ban sem mennek ki a divatból, sőt, idén még markánsabban jelennek meg a lakberendezésben. Legyenek fényképek, kézzel készített gyerekrajzok, művészeti alkotások, falmatricák vagy plakátok, ezeknek mind a falon van a helyük! (Elkészítésükben hagyatkozzunk profi digitális nyomda szaktudására!) Egyre nagyobb divat a kézírással készített dekoráció: legyen az egy régi, nagymamától örökölt recept, vagy bármi más, egy szép keretben szintén a falra kerülhetnek.

A kézírásos motívum egyre többféle tárgyon jelenik meg motívumként idén: ma már kaphatunk kézírásos motívumokkal készített tányérokat, ágyneműket, törülközőket, sőt bútorokat is.


Divat a könyv, a vidéki, rusztikus stílus

Úgy tűnik, a könyvek újra divatba jönnek idén, ha nem is az olvasásban, a lakberendezésben mindenképp. Helyezzünk nagy könyves szekrényeket és polcokat a lakás minden helyiségébe, amelyek meghitt hangulatúvá, otthonossá teszik azokat. Így remekül mutathat egy könyvespolc a konyhában vagy a hálószobában az ágy fölött.


Idegen tájak világa az otthonokban

Világunk egyre inkább globálissá válik, egyre több területen jelennek meg idegen kultúrák elemei és válnak életünk részévé észrevétlenül. Miért épp a lakberendezés lenne ez alól a kivétel?

Idén tombol az eklektika, éppen ezért ne idegenkedjünk attól, hogy egymástól távol eső tájak jellegzetes bútorait hozzuk egymás mellé lakásunk valamelyik helyiségében, a legjobb, ha ezek a tárgyak hitelesek, vagyis valóban abból az idegen kultúrából származnak, ahol honosak. Helyezzünk el marokkói lámpásokat, mexikói lakberendezési tárgyakat dekorációs elemként a nappaliban vagy az étkezőben! Melléjük helyezhetünk rattanból készült vagy fonott bútorokat, a hatás garantáltan nem marad el.

Évek óta divat a vidéki élet, a rusztikus hangulat elemeinek megjelenítése a lakberendezésben, ez úgy néz ki, idén is marad, még mindig divat a bontott tégla (akár a szobában is), valamint a mediterrán kövek.


 

Kövessen minket a Facebookon is!