Kistérség 2018. március 5. 07:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Új fejezet Petőfiszállás életében

Képgaléria
Új fejezet Petőfiszállás életében
Petőfiszállás és az ott lakók életében is nagy nap volt március 1-je, hiszen egy rég vágyott, közös álom beteljesülése indult útjára: hamarosan vadonatúj óvoda fog épülni a településen, amelynek alapkövét rakták le ünnepélyes keretek között. A fejlesztés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében és a megyei önkormányzat gondozásában valósul meg.

Szász János polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a petőfiszállási emberek álmának valóra váltását. Egy új óvoda épülése országos szinten sem mindennapos esemény, de Petőfiszállás Magyarország azon településeinek egyike, ahol a gyermeklétszám emelkedése szükségessé és indokolttá tette ezt. – Egy gyermek isten ajándéka. A gyermekkor isten rendelése. Az sem visszafogni, sem felgyorsítani nem szabad. A ránk bízott gyermekeket nyugodt, szeretetteljes nevelésben kell részesítenünk. Mindezt eddig is megtettünk, de jövő évtől egy olyan óvoda falai közt tehetjük majd, ahol a helyiségek és a gondozás körülményei mind a hazai, mind az Európai Uniós követelményeknek maximálisan megfelelnek. A gyermekek megkapják mindazt az élményt, ami életük végéig köti majd őket az anyanyelvhez, a szülőföldhöz és a településünkhöz – mondta el az ünneplő vendégeknek az 1600 fős település büszke vezetője.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és ünnepi beszédet mondott Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke is. Szívhez szóló, megemlékezésekkel tűzdelt köszöntővel fejezte ki örömét az óvoda elhivatott vezetője, Kőrös Anikó is.

A tavalyi év végén átadott, ugyancsak TOP-os forrásból létrejött közlekedésbiztonsági fejlesztések
– amelyek során a buszöblök kialakítása és az utak szélesítése valósult meg – ugyancsak a Csicsergő Óvoda gyermekeinek biztonságát és védelmét szolgálják majd.
 

Kövessen minket a Facebookon is!