Közélet 2014. január 16. 12:19

Több hús, semmi cukor – átalakulóban a közétkeztetés

Képgaléria
Több hús, semmi cukor – átalakulóban a közétkeztetés
„Menzaügyi rendelet”. Így került a köztudatba az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezett rendelete, amely – szándéka szerint – megreformálja a közétkeztetést. A cél, hogy egészségesebb táplálék kerüljön az iskolákban, óvodákban, egyéb közintézményekben étkezők tányérjába. Az új rendeletben azt is szabályozni tervezik, hogy mennyi kalóriát és cukrot tartalmazhat a menzán felszolgált étel.

A jövőben a zöldségek és a gyümölcsök jutnak főszerephez a közétkeztetésben, több lesz a hús, és a változatosság jegyében ugyanaz az étel legfeljebb tíz nap elteltével kerülhet terítékre. A cukor mondhatni tiltólistás lesz. Főételként egyáltalán nem szerepelhet az étlapon édesség, és a desszerteknek is legalább harmad részben tejet, vagy gyümölcsöt kell tartalmaznia. Inni víz, vagy tea adható, cukros üdítők és szörpök nem kerülnek többé a kancsókba. Több lesz viszont a gyümölcs és a zöldség az étrendben, és ebbe nem számít bele a krumpli, vagy rizsköret.

A törvénytervezetről, és a várható változásokról Gálig Erzsébetet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetőjét kérdeztük, aki elmondta: az elképzelést alapvetően jónak tartja, de véleménye szerint megkönnyítené a változások elfogadtatását a fokozatosság elvének érvényesülése.

– A szociális intézmény ellátottai, az idősek és a fogyatékosok nappali klubja mellett két idősek ellátását biztosító telephelynek is főzünk, emellett mi a Móra Gimnáziumban étkezők ebédjét, valamint a városi szociális étkeztetést is biztosítjuk. Ez napi 550-600 adag ételt jelent – foglalja össze az intézményvezető, akinek tapasztalatai szerint a zöldségfélék elfogadtatása ütközik a legnagyobb ellenállásba.

– Bentlakásos intézményekben – ami tulajdonképpen az érintettek otthona – különösen nehéz meggyőzni az idős embereket a változás előnyeiről. Eddig is igyekeztünk a korszerű táplálkozás jegyében összeállítani az étrendet, így a törvénytervezet számos vonatkozásban nem jelent számunkra újdonságot. A gyümölcs mindig jelen volt a kínálatban, de – főleg a bentlakásos intézményben – arra is odafigyeltünk, hogy időnként édesség is kerüljön a tányérokba. Mostanra ezt teljesen beszüntettük. Az én személyes véleményem az, hogy túl drasztikus változással nem érünk el igazi eredményt: az idős emberek azt mondják: ameddig még élek, azt akarok enni, amit szeretek. A gyerekek pedig egyszerűen nem eszik meg az iskolai menzát, ha alapjaiban eltér az ízlésüktől és szokásaiktól. Nincs tudomásunk még arról, hogy mikor lép érvénybe az új szabályozás, de mindenképpen üdvözítőnek tartanám, ha a megvalósításban apró lépésenként jutnánk el a célig: egy egészséges és változatos közétkeztetés kereteinek megteremtéséig. 

T. T.

Kövessen minket a Facebookon is!