Sport 2018. szeptember 20. 17:00 Forrás: MTI

Elhunyt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

Elhunyt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója
Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. A Magyar Olimpiai Bizottság csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sportember szerda este hunyt el.

Fotó: MTI - Illyés Tibor

Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmet nyert. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, többszörös országos bajnok.

A kiváló sportoló mérnöki diplomát szerzett, ám csak rövid ideig hasznosította ezen tudását. Sportolói pályafutását követően, 1979-ben már főtitkárként irányította a Magyar Vívószövetséget, majd hat éven keresztül szövetségi kapitányként dolgozott. 1985-től mesteredző. 1986-ban Olaszországban vállalt munkát. Vercelliben 2001-ig dolgozott sikeresen, tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát is nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

A sydney-i olimpia után hazatért, 2001 és 2008 között a Budapesti Honvéd szakosztályának mestereként többek között az ő tanítványa volt Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2006-tól 2012-ig a párbajtőrözők szövetségi kapitánya volt. Legutóbbi nagy sikerét Szász Emesével érte el, aki Rióban nyert aranyérmet.

2004-ben a nemzet sportolójává választották. 2010 októberében világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2016-ban Magyar Érdemrend Középkeresztje, a csillaggal kitüntetést vehetett át. 2016-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját 2017-ben kapta meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása szerint az Emmi a családdal egyetértésben Kulcsár Győzőt saját halottjának tekinti. A Magyar Olimpiai Bizottság is azt közölte honlapján, hogy saját halottjának tekinti a legendás vívót.





 

Kövessen minket a Facebookon is!