Sport 2018. szeptember 23. 12:00 Forrás: astrahfc.com

Indul a futsalbajnokság

Indul a futsalbajnokság
Vasárnap a futsalé lesz a főszerep, hiszen az NBI-es csapat MLE elleni mérkőzését hivatalból elhalasztotta az MLSZ, az utánpótlás-bajnokságok pedig szünetelnek mert az U17-es válogatott EB-selejtező tornán vesz részt Macedóniában.

Fotó: archív

Csütörtökön az U14-es csapat az Újpestnél vendégeskediett, valamint U11-es Bozsik tornát is rendeznek vasárnap a Kelen-pályán.

A felnőtt gárda a futsal NBI első fordulójában a Tolna csapatát fogadja. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a találkozó, már csak azért is, mert több korábbi Astra játékos is szerepel a vendégek keretében. Ahogy már a tavalyi bajnokságban is megszokott volt, futsal utánpótlás-csapat ezúttal is páros mérkőzést játszik a felnőttekkel. Az NBI-es mérkőzés előtt lépnek pályára az U17-es fiatalok, teljesen új kerettel.


Program:

Női Futsal NBI 1. forduló
Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC - WSH Tolna-Mözs
Szeptember 23., vasárnap 17 óra - Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok


Leány futsal I. osztály U17
Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC - Tolna-Mözs
Szeptember 23., vasárnap 15 óra - Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok


Bozsik U11
Szeptember 23., vasárnap 13 óra - Kelen-pálya


 

Kövessen minket a Facebookon is!