Sport 2018. október 9. 11:00

Lépéselőnyben a sakkcsapat

Lépéselőnyben a sakkcsapat
Jól kezdte a 2018/19-es sakkcsapatbajnokságot az NB II. Tóth László csoportjában szereplő Félegyháza-Csongrád. Az előző szezont tizenkettedikként záró együttes az első két körben 11 és fél pontot szerzett, amivel a nyolcadik helyre kapaszkodott fel a bajnoki táblázaton. A játékosok a nyitókörben a TÁKISZ SE otthonában gyűjtöttek 4 és fél pontot, legutóbb pedig a Gyulai SE ellen ugyancsak idegenből hoztak el 7 egységet. A gyulai sikeres szereplés mindenképpen bravúrnak számít. A partik során Kemény Csaba, Karsai István, Hideg Ferenc Bendegúz, Cs. Kovács László és Hideg István Benjámin is nyert. Kelemen Sándor, Szekeres Sebestyén, Nagy Noémi és Tanács István remizett.

 

Gyulai SE 5 - 7 Félegyháza-Csongrád

 

1

 

1984

Nagy Róbert

01

Kemény Csaba

2052

 

2

 

2023

Tamás Kornél

01

Karsai István

2070

 

3

 

2016

Magold Victor

10

Nagy Jozsef

1922

 

4

 

1949

Vereczkei László dr

 

Pallos László

1928

 

5

 

1964

Gombos János

½½

Kelemen Sándor

1948

 

6

 

1967

Bányai István

½½

Szekeres Sebestyén

1960

 

7

 

1955

Solymosi Ferenc

01

Hideg Ferenc Bendegúz

1755

 

8

 

1814

Cretu Sorin Alexandru

01

Cs. Kovács László

1836

 

9

 

1697

Magold Filip

½½

Nagy Noémi

1569

 

10

 

1732

Farkas Lőrinc

10

Hideg Gergő Benedek

1484

 

11

 

1722

Csomós János

½½

Tanács István

1540

 

12

 

1628

Thuróczy Géza

01

Hideg István Benjámin

1113
 

 

 

 

TÁKISZ SE 7.5 - 4.5 Félegyháza-Csongrád

 

1

FM

2236

Keresztes Richárd

½½

Pacal Mihály

2071

 

2

 

2193

Vámos Viktor

½½

Világos Nándor

2009

 

3

 

2081

Dr. Horváth József

½½

Kemény Csaba

2052

 

4

 

2135

Salánki Endre

½½

Karsai István

2070

 

5

FM

2037

Marosi Csaba

½½

Nagy Jozsef

1922

 

6

FM

1928

Donkó Mátyás

½½

Kelemen Sándor

1948

 

7

 

1961

Miklós Csaba

10

Balogh Ferenc

1973

 

8

 

1877

Melján Dávid

10

Tóth Kázmér

1887

 

9

 

1943

Szili István

½½

Bor Ferenc

1893

 

10

 

1816

Márton Attila

½½

Cs. Kovács László

1836

 

11

 

1848

Dr. Botta Tibor

½½

Hideg Gergő Benedek

1484

 

12

 

1607

Kardos Levente

10

Hideg István Benjámin

1113

 

 

 

Tabella:

1

Újszászi VVSE

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

9.5

2

4

16.5

2

Meritum Egyesület

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.5

7

2

4

15.5

3

TÁKISZ SE

 

 

 

 

 

 

 

7.5

 

 

6.5

 

2

4

14

4

Duocor-Makói SVSE II

 

 

 

 

 

7

 

 

6

 

 

 

2

3

13

5

Karcagi SE

 

 

 

 

 

 

5.5

 

7.5

 

 

 

2

2

13

6

Orosházi SE

 

 

 

5

 

 

 

 

 

7.5

 

 

2

2

12.5

7

Maróczy SE III.

5

 

 

 

6.5

 

 

 

 

 

 

 

2

2

11.5

8

Félegyháza-Csongrád

 

 

4.5

 

 

 

 

 

 

7

 

 

2

2

11.5

9

TLSE Kecskemét

 

 

 

6

4.5

 

 

 

 

 

 

 

2

1

10.5

10

Gyulai SE

 

 

 

 

 

4.5

 

5

 

 

 

 

2

0

9.5

11

Békési TE

 

3.5

5.5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

0

9

12

Szentesi Sakk SE

2.5

5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

0

7.5

 

Kép: Illusztráció

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!