Program 2018. december 7. 11:30

Fába vésett történelem - A fák emlékeznek

Fába vésett történelem - A fák emlékeznek
E címmel nyílik kiállítás vitéz Smídt Róbert szőgyéni fafaragóművész alkotásaiból december 7-én, pénteken 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Köszöntőt mond Rosta Ferenc alpolgármester. A Himnusz című táblaképet az alkotó mutatja be. Közreműködnek: Pilák Evelin - ének és Smídt Nikolas - basszusgitár. A tárlat január 2-áig látogatható. 

Smídt Róbert fafaragó 1966-ban született Párkányban, azóta Szőgyénben él és alkot. Az alapiskola elvégzése után tanulmányait 1981-től 1985-ig a Komáromi Építőipari Szakközépiskolában végezte. Képzőművészeti munkássága kezdetén grafikákat, festményeket készített, fával 1995 óta dolgozik. Műhelyéből magyar kapuk, templombelsők, oltárok, domborművek, haranglábak, szabadtéri színpadok, térplasztikák, síremlékek és belső berendezési tárgyak kerülnek ki. Tatán a Testvérvárosok Parkjában, a Nemzeti összetartozás terén, a Somogyi Béla u. 6. szám előtti kis téren és a Mindszenty téren láthatóak köztéri alkotásai. A művész jelmondata: „Múlt nélkül nincsen jelen és jövő sem”.

Smídt Róbert Tata díszpolgára, a város testvértelepüléséről, a felvidéki Szőgyénből származik. Munkásságát 2016-ban Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.

A 10 négyzetméteres tölgyfába faragott táblaképe, a Himnusz, 1100 év magyar történlemét foglalja magában.

 

Kövessen minket a Facebookon is!