Sport 2019. május 21. 11:00

Junior aranyérmes Provics Gergő

Képgaléria
Junior aranyérmes Provics Gergő
Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa május 17-e és 19-e között. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország mintegy 1700 sportolója, köztük a kiskunfélegyházi Provics Gergő indult, aki junior korosztályban aranyérmet szerzett. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést.

Gergő egy erős, taktikás versenyzővel került össze a döntőben. A meccs előtti felkészülés és hangolódás jól sikerült, mert látható volt Gergőn, hogy győzni akar. Nem nagy túlzással ez volt élete egyik legszebb küzdelme. Összeszedett, higgadt, alázatos és egyben sebészien pontosan talált minden alkalommal. Kéz és láb gyönyörű harmóniáját láttuk a küzdelmében. Megmutatta, hogy nem csak az ökölvívó tudása páratlan, hanem már a lábai (térdei) is veszélyesek és számolni is kell ellene. A második menetben több pontos ütésváltás után egy térdrúgása úgy találta el ellenfelét, hogy a mérkőzésvezető beszüntette a mérkőzést.

A Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület köszöni a segítőknek és az edzőknek a felkészítést és a helyszíni szurkolást. Továbbá a városnak, hogy jó körülmények között edzhetnek, amely alkalmas egy világkupa-győztes kinevelésére.
 

Kövessen minket a Facebookon is!