Kultúra 2019. június 23. 10:00

Lengyelországban nyílt kiállítása Kis László fotóművésznek

Képgaléria
Lengyelországban nyílt kiállítása Kis László fotóművésznek
A Lódzi Fotóművészek Társasága meghívására a Lódzi Tudományegyetem (LTF) Galériájában nyílt kiállítása Kis Lászlónak, a kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókör egyik alapító tagjának Állomás - képzelet címmel. Az LTF idén ünnepelte 70. születésnapját, ennek apropóján egyéni kiállításokat szerveznek Magyarországról. Hamarosan tárlata nyílik két másik fotóköri tagnak Gyöngyösi Sándornak és feleségének, Gyöngyinek is.

Kis László munkáit a lengyelországi kiállítás meghívójában így méltatták: – Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy ismét egy magyar alkotó, Kis László fotográfiáit mutathatjuk be önöknek itt, az ŁTF Galériájában, a Lódzi Egyetem Közgazdasági és Szociológiai Karán. Ő az egyik alapítója a Wesel Hugó Fotókörnek, amely hosszú évek óta együttműködik a Lódzi Fotóművészek Társaságával.

Kis László egy érett fotográfus. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen szellemi kalandba szeretné bevonni a nézőt. A képei bemutatják, hogyan válhatnak az egyszerű hétköznapi tárgyak vagy jelenségek nem hétköznapivá a fotózásnak köszönhetően. Sokszor elhaladunk mellettük anélkül, hogy nagyobb figyelmet fordítanánk rájuk, de mivel észrevették és lefényképezték őket, jelentőssé váltak. Egyfajta konceptuális játékra hív bennünket László, arra ösztönözve bennünket, hogy a munkáján keresztül másképp nézzünk a körülöttünk lévő világra, mint eddig. Az itt látható művek azt mutatják, hogy a törékeny és röpke jelenségek új értelmet kaphatnak. A természet hozta létre ezeket a jelenségeket, a művész csak meglátta őket, felfedezve azok absztraktabb jelentését. A bemutatott művek azt is megerősítik, hogy a művészi potenciál bárhol meglátható, ha nyitott szemmel járunk.

A képek Kiskunfélegyházán, Kis László szülővárosában a vasútállomáson készültek. Az elhagyott vasúti kocsik, a bomlás, a rozsda ... de miért van a képzelet?

A kiállítás tiszteletbeli védnökei voltak: Magyarország Nagykövetsége Varsó, Balassi Intézet, Varsói Magyar Kulturális Intézet. A kiállítást Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata támogatta.

 

Kövessen minket a Facebookon is!