Egészségügy 2019. augusztus 8. 13:00

Keresik a nemzet háziorvosát

Keresik a nemzet háziorvosát
Tegyünk meg mindent, hogy a címet Bács-Kiskun megyei orvos nyerje el!

Idén kilencedszerre rajtolt el a „A nemzet háziorvosa” pályázat, s eddig száznál is több
érvényes ajánlás érkezett az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságához. A hazai és
határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősító pályázatban a
páciensek ajánlhatják orvosaikat. A beérkezett méltatások alapján elmondható, hogy a
betegek azt a háziorvost szeretik, aki megbízható, ha kell, az éjszaka közepén is bármikor
felkel, megadja betegeinek a mobiltelefonszámát, jellemzi a szociális érzékenység, remek
diagnoszta és rendelője műszerezettsége kiváló.

A szervezők szeptember 14-ig várják a további történeteket és ajánlásokat. Idén is csakúgy,
mint tavaly: a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági
magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, tehát a határon túli történetekre is
számítanak! Ajánljunk minél több Bács-Kiskun megyei orvost, hogy miénk lehessen a
kitűntető díjak valamelyike! Kedvenc háziorvosát bárki leadhatja a www.evpraxisa.hu
portálon.

 

Kövessen minket a Facebookon is!