Kapus Béla volt az első vendége az „Akikre büszkék vagyunk” sorozatnak
Képgaléria
A beszélgetés során Kapus Béla felidézte pedagógus pályája legfontosabb állomásait. Visszaemlékezett zenetanári munkájára, a diákjainak szervezett őszi mezőgazdasági munkákra. Összegzéséből kiderült, hogy a legtöbb sikerélményt az 1949-ben megszervezett Ifjúsági Vegyes Kar megalakítása, több évtizedes sikeres működtetése jelentette számára. A kórusban a város középiskoláinak legjobb énekesei szerepeltek. Felléptek sok-sok rendezvényen, kórustalálkozón és a Magyar Rádió is számos felvételt készített a kórussal. A félegyházi zenei rendezvényeken olyan rangos művészek közreműködtek, mint Jovicziki József, Udvardi Tibor, Gyurkovics Mária, Moldován Stefánia, Simándi József, Sass Szilvia és Sólyom Nagy Sándor. A vegyes kar mellett évtizedekig vezette a Pedagógus Énekkart, a Petőfi Dalárdát és 1995-ben egykori kórustagjait megszólítva megszervezte a Zenebarátok Kórusát. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje, amelyet Göncz Árpád köztársasági elnöktől vehetett át. 2004-ben Kiskunfélegyháza Díszpolgára címmel tüntették ki.
Kapus Béla azt is elmondta a találkozón, hogy eredményeit nem érhette volna el családja és kollégái segítsége nélkül. Közülük Tóth Gyulánénak, Kovács Sándornak, Szántó Andornénak, Rosta Ferencnek és idős Garai Istvánnak külön is megköszönte a támogatást.
A dísztermi programot követően Kapus Bála szívesen állt rendelkezésünkre egy rövid beszélgetésre.
- Remélem nem haragszik meg azért, hogy végighallgatva a gazdag életútról szóló beszámolót az a mondás jutott eszembe, hogy „kicsi a bors, de erős”.
- Nem haragszom érte. Mondták ezt már mások is. Egyszer Kecskeméten volt egy fellépésünk és amikor felállt az énekkar, valaki azt mondta; képzeljék el, hogy ennek az óriási kórusnak ekkora karmestere van!
- Egy mondat megragadta a figyelmemet, amikor pedagógusi munkásságáról beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a rend, a fegyelem és az igazságosság irányították cselekedeteit. Hogyan lehetett ezt miden alkalommal megtartani, ma lehetnek-e ezek a pedagógusi munka alapelvei?
- A személyes példa az alap. Ez mindent megold. Egy dologra kell nagyon vigyázni, hogy magadat soha meg ne másítsd. Amit megfogalmaztál, azt tűzön vízen vidd végig. Ugyanis, ha csak egyszer is megbotlik az ember, oda a tisztelet és a becsület. A másik nagyon fontos, hogy a rád bízott feladatokat maradéktalanul végre kell hajtani. Ha akadályokba ütközik, akkor meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével barátokat szerzel magad mellé és közösen megvalósítjátok a kitűzött célt. Ha én hiszek a diákban, elvárom, hogy ő is higgyen abban amit elmondtam. Volt egy tanítványom húsz évvel ezelőtt, aki azt mondta: nagy erőt adott az, hogy a tanár úr számított rám egy fontos feladat megoldásában és végtelenül boldog vagyok azért, mert ezt a bizalmat meghálálhatom. Négy éven keresztül ez a fiatal irányította, vezette a vegyes kar adminisztrációját.
- Mi az, amit egy átlagembernek jó tanácsként elmondana, az életvitel megszervezésével kapcsolatban?
- Azt tudnám tanácsolni, hogy az embert, amikor ülünk szemben egymással, úgy kell tekinteni, hogy ő jót akar nekem, és én is biztos hogy jót akarok neki. Ha ez az alap nincs meg ,akkor az egész együttműködésnek semmi értelme. Tehát a kölcsönös bizalom a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor jöhet az önzetlen együtt dolgozás.
- A kórusról úgy fogalmazott beszámolójában, hogy „ez volt az életem”.
- Ez azzal magyarázható elsősorban, hogy szerettem a zenét. A másik, hogy azt éreztem, van vevő a munkámra. Nem csak énekkari tagként, hanem amit produkáltunk, azért is sokan jöttek boldogan el a hangversenyeinkre. De nem csak a fellépéseinket látogatták. Vasárnaponként, amikor a próbákat tartottuk, ami kihallatszott az utcára, a tanítóképző előtti padok megteltek érdeklődőkkel és végighallgattak bennünket. Egy termelő is azért végzi a munkáját, hogy valakinek el tudja adni a portékáját. Ha ez nem sikerül, akkor hiába dolgozott. Így van ez az én tevékenységemmel is.
- Szemmel láthatóan jól érzi magát a bőrében. Nyugdíjasként mivel telnek a napjai?
Rengeteg mindennel. Amikor felkelek megnézem, hogy otthon a házban mi van segíteni való, azt elvégzem és utána megyek ki a kertbe. Ha nem, akkor összekészítjük a csomagot és megyek meglátogatni az unokáimat. Hol az egyikhez, hol a másikhoz utazom. De a barátaimat is rendszeresen megkeresem.
H. S.
