Egészségügy 2020. december 11. 13:00

Tesztpont Félegyházán – információk a vérből

Tesztpont Félegyházán – információk a vérből
Már Kiskunfélegyházán is lehetőség van a COVID-19 szűrésére laboratóriumi tesztekkel. Az úgynevezett antitest-szűrés a már lezajlott, az antigén szűrés pedig az aktív, éppen zajló fertőzést mutatja ki. Péterné Holló Klaudia, a Tesztpont Félegyháza üzemeltetőjeként magánlaboratóriumi szolgáltatásokkal, közöttük ezekkel a tesztekkel is várja a félegyháziakat a Korond utcai Egészségközpontban.

Péterné Holló Klaudia kecskeméti szakasszisztens. 2004-ben diplomázott a bajai Eötvös József Főiskolán. A Kecskeméti Megyei Kórház Központi Laboratóriumában labordiagnosztikával foglalkozott. Idén március óta részmunkaidőben a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban működő PCR mikrobiológiai laborjában, május óta pedig egy Kecskeméten működő magánlaboratóriumban végez koronavírus-vizsgálatokat. Innen jött az ötlet, hogy egy szűrőpontot hozzon létre, ahol gyorsan és egyszerűen történnek meg olyan vizsgálatok is, amelyek a társadalombiztosítás terhére nem, vagy sokkal több utánajárással végezhetők el. Ilyen például a Covid-19 antitest- és antigénvizsgálat.

– Miben különbözik ez utóbbi kettő?

– Legfőbb különbség a mintavétel módja. Az antitestvizsgálatot vérből, plazmából és szérumból végezzük. Akár tünetmentes, vagy enyhe lefolyású esetekben is nagy érzékenységgel megállapítható a betegség megléte, mivel már az IgM, illetve az IgG szintjének emelkedése a fertőzést követően az 5-8. naptól megtörténik. Ez nagyon hasznos információ lehet a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt. Az ujjbegyből vesszük le a vért – így minden korosztálynál használható a vizsgálat – az eredményt pedig még aznap megkapja e-mailben a páciens. A higiéniás követelmények miatt, a vérvétel a sportcsarnok főbejáratánál található Covid-szűrőbuszban történik. Ennek a tesztnek a megbízhatósága nagyon magas, így sok helyen elfogadják annak igazolására, hogy az illető már nem fertőz. További előnye ennek a szűrésnek, hogy segít a nagy nyomás alatt álló egészségügyi rendszer tehermentesítésében. Az antigén diagnosztikai úton való meghatározása orrkenetből történik. Ez is gyors és biztonságos vizsgálat, azonban tudni kell, hogy ez nem egyenlő a PCR teszttel: a pozitív eredmény csupán egy iránymutatás a későbbi diagnosztikában és a háziorvosi ellátásban.

Milyen további vizsgálati igényekkel fordulhatnak a Tesztponthoz a félegyházi lakosok?

– Lehetőség van olyan laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére is, amelyek bizonyos népbetegségek szűrésében fontos szerepet töltenek be, de közfinanszírozott formában nem elérhetők. Ilyen például a prosztatarák szűrését szolgáló PSA teszt, amit minden, tünetmentes és tünetekkel rendelkező középkorú férfinak ajánlott rendszeresen elvégeztetni. A D-vitamin szint mérése és ennek segítségével annak optimális beállítása alappillére lehet az erős immunrendszer megőrzésének, a felső légúti, influenzajellegű megbetegedések, és akár a koronavírus-betegségek visszaszorításának. A meddőség lehetséges okainak feltárásában segíthet például az anti-Müllerian hormon meghatározása. Mindezek mellett terhességi teszt elvégzésére, valamint a TSH, freeT4 és freeT3 hormonok szintjének mérésére is lesz lehetőség a félegyházi magánlaboratóriumban.

Minden vizsgálat előtt időpontegyeztetés szükséges a +36 20 395-7725-ös telefonszámon.

V. B.

 

Kövessen minket a Facebookon is!