Közélet 2014. január 31. 08:29

Civakodás helyett együttműködést szeretne Szikszai László

Civakodás helyett együttműködést szeretne Szikszai László
Az elmúlt év végén jelentette be Kollár László, hogy más irányú elfoglaltságai miatt lemond az önkormányzati képviselőségről. A jobbikos városatya helyét Szikszai László veszi át, aki a februári testületi ülésen teszi le esküjét. Az újdonsült képviselő kifejtette: munkájával szeretné elérni, hogy a testületen belül szűnjön meg, vagy legalábbis mérséklődjön a széthúzás. A döntések meghozatalakor ne a pártérdekek érvényesítése, hanem a város érdekének képviselete legyen a legfőbb cél.

– Viszonylag rövid idő van hátra a ciklusból. Mik a tervei, mit tud tenni képviselőként?

– Szeretnék minél több embert megszólítani. Megismerni véleményüket, gondjaikat és ennek birtokában próbálom meg befolyásolni az önkormányzati munkát. Ezzel úgy érzem nem lesz gondom, hiszen a Kossuth szakiskolában 36 évet dolgoztam. 15 évig autószerelőket oktattam, 21 évig voltam nevelőtanár a kollégiumban, ebből adódóan sokakat ismerek. De nyugdíjasként is tanítom a kollégistákat íjászkodni, a gyerekeknek minden évben szervezek kirándulást Gyergyószentmiklósra és környékére. Ezek alkalmat teremtenek a fiatalok és szüleik gondolkodásának, véleményének megismerésére. De családon belül is átélem a mindennapok lehetőségeit. Három gyermekem van, közülük egy szinte mindig munkanélküli. Ezek a tapasztalatok meghatározóak lesznek a munkámban.

– Fontosak az emberek között szerzett tapasztalatok, a jobbító szándék. Ezeket azonban  a testületi üléseken kell érvényesíteni.

– Ez igaz. Egy éve már figyelemmel kísértem a testületi munkát. El kell mondanom, hogy elkeserít mekkora a széthúzás, marakodás egyes ügyekben a képviselők között.

– A széthúzás pártérdekek mentén történik. Szavaiból azt veszem ki, hogy ön ezzel szakítani szeretne.

– Valóban. Ebben a helyzetben a város érdekeit kell nézni. Én, ha olyan előterjesztéssel, felvetéssel találkozom- amelyről úgy gondolom-, hogy előbbre viszi Félegyháza ügyeit, támogatni fogom. Függetlenül attól, hogy azt melyik párt képviselője terjeszti elő. Szerintem ezt várják el tőlünk, akik megválasztottak bennünket. Természetesen azt is elvárom, hogy az én javaslataimhoz is hasonlóan álljon a környezetem.

A konkrét terveimről még annyit: mivel méhészkedek is, tudom, hogy bennünk, vidéken élő emberekben van erő, és lehetőség a kezünkben, amit ha kihasználunk, segíthetjük a megélhetésünket. Legyen az a méhészkedés, kertművelés, vagy éppen a jószágtartás. Igaz, az ehhez szükséges szakértelem és lelkesedés fogyóban van. Éppen ezért én a képviselői tiszteletdíjam egy részét arra fogom fordítani, hogy szerveződjenek olyan tanfolyamok, oktatási lehetőségek, amelyeken a fiatalok, érdeklődők elsajátíthatják az ehhez szükséges ismereteket és akár gyakorlatot is szerezhetnek.

 

H. S.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!