Közélet 2014. január 31. 10:45

A jövőt tervezik a kistérségek

Képgaléria
A jövőt tervezik a kistérségek
Az elkövetkező évek területfejlesztésre fordítható pénzeit olyan tervek megvalósítására szeretnék fordítani, amelyek hosszútávon hasznosak, munkát és munkahelyet teremtenek – mondta el Nyitray András január 30-án a városházán megtartott fórumon. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke kifejtette, hogy 2014-2020 között komoly uniós támogatásra lehet számítani. A megyeszerte megrendezendő fórumokon a tervek elkészítéséhez várják az ötleteket és javaslatokat a települések vezetőitől, vállalkozóktól és civil szervezetektől.

Horváth Marianna fejlesztési szakértő az eddig megfogalmazódott prioritásokról beszélt. Kifejtette, hogy előtérbe kerül a gazdaság és foglalkozásfejlesztés, a vállalkozások közötti együttműködés támogatása. Kiemelt szerepet kap az óvodák és bölcsődék fejlesztése, mivel ezzel megkönnyíthető a nők munkavállalási lehetősége. Támogatási pénz jut a környezet- és vízgazdálkodásra, az öntözési lehetőségek megteremtésére és tanyafejlesztésre is.

Bács-Kiskun Megyében 35,8 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával lehet számolni – jelentette be dr. Kecskés László a Területfejlesztési és Területrendezési Iroda vezetője.  Ebből az összegből segítik az ipari parkok létrejöttét, a meglévők infrastruktúrájának fejlesztését, annak érdekében, hogy minél több vállalkozást lehessen térségünkbe invitálni. A turizmus fejlesztésével kapcsolatosan kifejtette, hogy minél több szálláshely kialakítása, attrakciók megteremtése a cél, valamint az, hogy  a tanyasi turizmus szereplői együttműködjenek.

A kiskunfélegyházi kistérség lehetőségeiről Szász Anikó, kistérségi koordinátor számolt be. Kifejtette, hogy a kistérség 2,5 milliárdos támogatásra számíthat az elkövetkező hét évben. Ezt az összeget az egészségügyi és szociális intézmények fejlesztésére, útfelújításokra, kerékpárutak építésére, valamint az önkormányzati intézmények energiatakarékos üzemeltetésének kialakítására fordíthatják. De jut pályázati pénz a települési környezet megújítására is. 

 

H. S.

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!