Nélkülözhetetlen kert
A nélkülözhetetlen kertről először eszünkbe juthat az Édenkert, ami Ádám és Éva otthona volt, és a Biblia leírásából tudjuk, hogy az első emberpár a hűs alkonyatban a kert gyümölcstermő fái között rejtőzött el az őket kereső Isten elől. Aztán eszünkbe juthat a tatár- és törökdúlás nyomán elnéptelenedett város 1700-as évek végére történő újratelepítése, amikor kialakult az új városszerkezet, benne a gyakran megélhetést nyújtó telkek, ahol az ott élők elsősorban gazdálkodtak: többek között állatot tartottak, növényt termesztettek.
Mára a kert szó hallatán nagyon színes képek villannak elénk, gyakran divatos magazinokból és könyvekből, reklámokból, útikönyvekből, esetleg saját élményeink nyomán. Egyszóval a változó, táguló világban az egykor megélhetést nyújtó kert képe mára a szép, rendezett környezet képévé formálódott. És bizony sokfélék vagyunk, ezért a „szép és rendezett” kifejezések is sokféle megjelenést takarnak.
Van, aki gyönyörködni és pihenni akar a kertjében, ezért megtervezteti, megépítteti és gondoztatja. Van, aki ugyanezt akarja, de a velejáró munkában is részt vesz. Mások haszonkertként, konyhakertként művelik, mert friss, ízletes növényeket szeretnének fogyasztani. Aztán sokaknál jól megfér egymás mellett a szőlő, a gyümölcsfa, a zöldséges- és a virágoskert. Egyesek gyorsan, egyszerre kialakítják a kertet, mások évek alatt telepítik be növényekkel. Néhányan a kerttel együtt gondolnak a madarakra és egyéb kertlakó állatokra. Sokak csak erkélyen, balkonon, teraszon, ablakpárkányon néhány cserépben gondozhatják „kiskertjüket”.
Ismerünk olyat is, aki a tömbház előtti előkertbe telepít növényeket és szerez ezzel örömet másoknak is. Egyre többet hallunk a közösségi kertekről, ahol kertre vágyók, de kerttel nem rendelkezők egymással összefogva művelnek egy-egy kis parcellát. Többek a kertészkedést egyben tudatosan végzett mozgásformának tekintik, testi, lelki, szellemi felüdülésnek élik meg. Van, aki piacra termel, van, aki a családnak. A sor szinte végtelen, ahány kert, annyiféle megközelítés. Itt a különbözőség szinte kötelező, mert másságunk értékes, érdekes, színes lenyomata.
Ami azonban minden esetben közös: a kert gondoskodást, gondozást igényel. A kert beszél ízlésről, szokásról, életvitelről, értékrendről… de elsősorban a gondoskodó jó gazdáról (csak, hogy az ellenkezőjét ne is említsük).
Jó tudni: a kert élő, látszólag önálló egysége a természetnek, de valójában annak szerves része a természeti törvények diktálta keretek között. A jó gazda kreativitással, ötlettel (nem ritkán kényszerítő körülményekkel) és állhatatos munkával gazdagítja a kertet, formálja egyedivé, ezzel színesítve a környező természetet és élhetővé téve az élettelen környezetet.
Nem fontos tehát a méret, a forma, a típus, a divat, hiszen mindenkinek más a kedves. Kincs a kert, de kincs a kertet művelő ember is. A kincset pedig nem szabad véka alá rejteni, azzal egymást szükséges gazdagítanunk. Ha ezt megértjük, akkor életté válik az, amit Derek Jarman ilyen szépen fogalmazott meg: „Minden kert mögött ott a Paradicsom és néhány kert valódi Paradicsom”.
Az idén két környezetszépítő városi programot is hirdet Kiskunfélegyháza önkormányzata.
A Móra Egyesület közreműködésével az idén már 11. alkalommal várják a „Virágos Félegyházáért” (erről itt írtunk) mozgalom keretében azokat a lelkes növénykedvelőket és kertbarátokat, akik szívesen megosztják a környezetük szépítése során szerzett tapasztalataikat, örömeiket és kihívásaikat, az elért eredményeket.
A fenti helyi kezdeményezés mellett az idén először csatlakozott a város egy országos felhíváshoz is, amely „A legszebb konyhakertek” felkutatását és bemutatását tűzte ki célul (erről itt olvashat bővebben). A program egy országos seregszemlével zárul, és kifejezetten a települési kiskerti zöldség- és gyümölcstermesztési kultúrák megismertetésére törekszik.
Mindkét program kiírása megtalálható a város már megszokott hirdetési felületein. A szervezők szeretettel hívják-várják a részt venni kívánó kertművelő félegyháziakat. Egy adott kerttel, vagy kertrésszel akár mindkét programon egyszerre is részt lehet venni.
Nagy Ágnes
városi főkertész