Gátér 2021. május 28. 14:00

Állandó kiállítás nyílt Gátéron

Képgaléria
Állandó kiállítás nyílt Gátéron
A gátéri helyi értékek bemutatását teszi lehetővé az a kiállítóterem, amelyet május 27-én, csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adtak át rendeltetésének. Az eseményen megjelent Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Varga Ferencné, Szank polgármestere, Szász János, Petőfiszállás polgármestere, Cseszkó László, Pálmonostora polgármestere, Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park területkezelési igazgatóhelyettese, Tamás Sándor atya, a község lelkipásztora, dr. Toldi Zsolt jegyző, valamint a helyi képviselő-testület tagjai és az értékőrzők.

Jánosiné Gyermán Erzsébet, Gátér polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy Gátér konzorciumi partnerként részese a TOP 5.3.1., Múltunk értéke, közösségünk jövője című pályázatnak, amelynek egyik eleme a helyi értékek feltárása, népszerűsítése. Ennek a projektnek az egyik állomása a rendezvény, és ebből a pályázatból valósult meg a közelmúltban kiadott Falukönyv is.

A polgármester asszony ismertette, hogy a most átadott kiállítóterem is pályázati forrásból születhetett meg: 3,2 millió forintot nyert a falu a Hungarikum 2020 pályázaton. Így vált lehetővé, hogy a helyi értékek méltó helyre kerültek, és a helybéliek büszkén mutatják meg azokat az ide érkező vendégeknek. A kiállítás május 31-étől látogatható, reggel 8 és délután 4 óra között.

Vedelek Norbert alelnök a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket, majd a települési értéktárak munkájának fontosságáról beszélt. Mint emlékeztetett, ezek rendszerezik, megőrzik és felhívják a figyelmet az adott közösség értékeire. Véleménye szerint Gátéron az értéktár tele van kincsekkel, ugyanis az itt élők őrzik múltjukat és ápolják hagyományaikat. Hangsúlyozta, hogy köszönet illet mindenkit ezért a munkáért és bízik benne, hogy a kiállítás sokáig fent fog maradni. Ehhez kívánt sok erőt és egészséget.

Miután Tamás Sándor atya megáldotta az épületet, az ünnepélyes szalagátvágást követően megnyitotta kapuit az új állandó kiállítás.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!