Sport 2021. május 29. 09:00

Győzelemmel zárta a bajnokságot a KHTK

Képgaléria
Győzelemmel zárta a bajnokságot a KHTK
Második helyezettként immár tét nélkül fogadta a Harta SE csapatát a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokság utolsó fordulójában. A félegyházi csapat gólnélküli első játékrész után végül magabiztos, 3-0-s győzelemmel fejezte be a szezont.

A Kerekegyházán elért sikert követően biztossá vált, hogy a 2020/2021-es idényt másodikként zárja a Jánoshalmi FC mögött a Kiskunfélegyházi HTK.

Ennek tudatában léptek pályára a játékosok május 28-án, pénteken a Honvéd Sporttelepen. A némileg szokatlan meccsidőpontban szinte ideális időjárási körülmények várták a csapatokat. Egyedül a lábak lehettek hazai oldalon fáradtabbak, hiszen a játékosok május 22-én és 26-án is bajnokit játszottak, így meglehetősen kevés idő maradt a pihenésre, kikapcsolódásra.

A Harta SE elleni első 20 perc KHTK fölényt hozott, de a helyzetekből nem született gólt. A vendégek gyors megindulásokból próbáltak akciókat vezetni, de a legnagyobb gólszerzési esélyek hazai oldalon maradtak ki.

A fordulást követően fokozódott a KHTK fölénye. Ez a játékrész nagy félegyházi helyzettel kezdődött, de a ziccert kivédte a hartai kapus. Ezt követően a kapu torkából sem sikerült betalálni, így egy óra játék után még mindig 0-0 volt az állás.

A gólcsendet végül egy rögzített szituációt követően Valkai Tamás törte meg a 61. percben, aki szöglet után fejelt gólt. Egy perccel később pedig Szabó Dávid vágta be a középre belőtt labdát a léc alá. (2-0)

A gyors két gól megpecsételte a találkozó további sorsát. Helyzetek tömkelege adódott hazai oldalon. Szabó Dávid második gólját követően néhány percen belül két kapufát is rúgtak a félegyházi játékosok, akik könnyed és magabiztos sikert értek el. A helyzetek alapján hízelgő a 3-0-s végeredmény az utolsó félórára összeeső vendégekkel szemben.

 

Értékelés:

Némedi Norbert (vezetőedző, KHTK):

- A bajnokság vége eléggé besűrűsödött, hiszen néhány naponta játszottunk. Szerettünk volna minél jobban szerepelni, ami azt gondolom sikerült is. Ma egy kicsit hiányzott a koncentráció, de a végére magabiztosan győztünk. Szépen zártuk a bajnokságot. Hátulról kezdtünk és nagyot meneteltünk az idény végére.

 

Bács-Kiskun Megyei I. osztály 30. ford., 05. 28.

Kiskunfélegyházi HTK – Harta SE 3-0 (0-0)

Gólszerzők: Valkai Tamás 61. p., Szabó Dávid 62. p., Szabó Dávid 73. p.,

 

1

JÁNOSHALMI FC

27

20

4

3

65

23

42

64

8.6

 

2

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

28

19

4

5

61

29

32

61

8.4

 

3

KALOCSAI FC

28

17

4

7

61

34

27

55

8.4

 

4

KISKŐRÖSI LC

27

15

5

7

71

39

32

50

8.3

 

5

KECEL FC

27

13

6

8

42

41

1

45

8.1

 

6

HARTA SE

28

12

5

11

62

57

5

41

8.1

 

7

KECSKEMÉTI LC

27

12

5

10

44

39

5

41

8.3

 

8

SZABADSZÁLLÁSI SE

27

11

6

10

68

52

16

39

7.9

 

9

BÁCSALMÁSI PVSE

27

10

9

8

53

54

-1

39

8.1

 

10

TISZAKÉCSKEI LC II.

27

13

4

10

65

58

7

38

7.7

(-5 pont)

11

AKASZTÓ FC

27

7

5

15

41

53

-12

26

7.9

 

12

KEREKEGYHÁZI SE

27

6

7

14

47

69

-22

25

7.7

 

13

LAJOSMIZSEI VLC

27

6

6

15

30

52

-22

24

7.6

 

14

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

27

2

4

21

19

78

-59

10

7.3

 

15

SOLTVADKERTI TE

27

1

6

20

27

78

-51

9

7.3

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!