Sport 2021. május 29. 11:00

Vízilabda- és úszótáborokat szerveznek

Vízilabda- és úszótáborokat szerveznek
Kilencedik alkalommal szervezi meg a Csobbanó Delfinek táborait a Kölyök Póló Suli Egyesület félegyházi tagozata. Görög Imre edző elmondta, a táborok során a gyermekek az úszás alapjai mellett a vízilabdával is megismerkednek, így sok vízhez közeli élményt szereznek.

A táboroknak ezúttal is a Félegyházi Termál Parkfürdő területe ad otthont, ahol az első két turnust július 5-étől tartják meg.

Ezt követően augusztus első két hetében lesz még Csobbanó Delfinek tábor.

Görög Imre mellett Benkő Laura, Jókai Mónika és Makra Mónika vesz részt a táborok szervezésében, az oktatásban és a lebonyolításban.

A gyermekeket elsősorban 5 és 14 éves kor között várják. Számukra egésznapos elfoglaltságot kínálva játékos feladatokat tartanak. Az úszás alapjainak elsajátítását követően az ügyesebbek a vízilabdával is jó barátságot köthetnek.

A táborok mellett a Kölyök Póló Suli Egyesület a nyártól babaúszás-tanfolyamot is szervez már 3 hónapos kortól, amely során a babák és kisgyermekek játékos mozgásfejlesztése és vízhez szoktatása történik meg. Bővebb információért Benkő Laura kereshető a +36/70/450-6943-as telefonszámon.

Kép: Csobbanó Delfinek tábor, 2020.

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!