Sport 2021. május 30. 09:00

Bajnoki címet szerzett a KHTK II.

Képgaléria
Bajnoki címet szerzett a KHTK II.
Megnyerte a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportját a Kiskunfélegyházi HTK II., amely hazai környezetben harcolta ki az aranyérmet május 29-én. A KHTK II. minden előzetes várakozást felülmúlva lett első. Másodikként a Kiskunmajsai FC végzett, míg bronzérmes a Nyárlőrinci LSC lett.

Az utolsó fordulóban a kecskeméti SC Hírös-ÉP csapatát fogadta a KHTK II., amelynek saját kezében volt a sorsa a bajnoki címet illetően, hiszen akár egy döntetlennel is első lehetett.

Szerencsére a félegyházi játékosok nem döntetlenre játszottak. Nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe és az első percek tapogatózó játékát követően futószalagon érkeztek a helyzetek hazai részről.

A 10. percben bal oldali elfutást követően Polgár Szabolcs teremtett gólhelyzetet Oroszi Dánielnek, aki értékesítette a ziccert. Ezzel már vezetett a KHTK II., amely ezt követően sem állt le. Néhány perccel később ajtó-ablak helyzetben védett a vendégkapus, majd a 21. percben a kapufát is eltalálták a félegyházi játékosok.

Bő félóra játékot követően a hazai fölény újabb góllá érett. Ezúttal Polgár Szabolcs érkezett jó ütemben középen, majd a hálóba lőtt. (2-0)

2-0 után újabb gólhelyzetek maradtak ki a KHTK II. részéről, a különbség mondhatni hízelgő volt a vendégcsapatra nézve.

A második félidőben némileg változott a játék képe. Kulcsár Gábor kiállítását követően tíz emberre fogyatkozott a KHTK II., de ezután is kontroll alatt tartották a mérkőzést a hazai játékosok.

A hajrában Zs. Juhász István és Szabó Attila is pályára lépett. Mindketten befejezték aktív pályafutásukat.

A lefújást követően a közös ünneplés sem maradt el. A szurkolók vastapssal köszönték meg a játékosok éves teljesítményét, munkáját.

Értékelés:

Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):

– A szezon végére egészen jó teljesítményt nyújtottunk. A rangadókon jól játszottunk. Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzést is sokkal hamarabb el lehetett volna dönteni, örülök a győzelemnek. A bajnokság elején nem az aranyérem volt a cél, de ahogy haladtunk előre, úgy a csapat is úgy gondolta, hogy ezt az esélyt nem szabad elszalasztani. Gratulálok a játékosoknak!

Keresztesi Zoltán (játékos, támogató, KHTK II.):
– Minden bajnoki címnek örülünk, hiszen ezért is nagyon sokat küzdöttünk. Álmodni sem mertünk erről! Az utolsó hat-hét forduló előtt alakult ki úgy, hogy egyre jobban a kezünkbe került a sorsunk. Egy-két kisebb hiba volt, a tavaszt sem kezdtük jól, de utána összeszedte magát a társaság. A bajnokságban a legkevesebb gólt kaptuk, elől pedig egyre hatékonyabbá váltunk. Hárman is visszavonulnak (Zs. Juhász István, Szabó Attila, Valkovics Gábor), helyüket ifjúsági játékosok veszik át. Próbálunk egyre több félegyházi fiatalt beépíteni a megyei csapatainkba.

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 26. ford., 05. 29.
Kiskunfélegyházi HTK II. – SC Hírös-Ép Egyesület 2-0 (2-0)


Gólszerzők: Oroszi Dániel 10. p., Polgár Szabolcs 32. p.

Piros lap: Kulcsár Gábor 57. p.

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

24

17

4

3

79

23

56

55

7.5

 

2

KISKUNMAJSAI FC

24

16

4

4

91

28

63

52

7.4

 

3

NYÁRLŐRINCI LSC

24

15

5

4

73

37

36

50

7.3

 

4

SC HÍRÖS-ÉP EGYESÜLET  

24

15

2

7

72

37

35

47

7.3

 

5

SOLTI FC

24

13

8

3

68

34

34

47

7.2

 

6

KUNSZÁLLÁS SE

23

12

3

8

42

37

5

39

7

 

7

PÁLMONOSTORA SE

24

12

2

10

52

49

3

38

7

 

8

LAKITELEKI TE

24

11

4

9

55

45

10

37

6.9

 

9

KEREKEGYHÁZI SE II.

24

9

3

12

64

51

13

30

6.8

 

10

TISZAALPÁRI SE

23

6

3

14

22

64

-42

21

6.8

 

11

CSÓLYOSPÁLOS FSE

24

3

2

19

29

82

-53

11

6.7

 

12

IZSÁKI SSE

24

3

1

20

31

101

-70

10

6.6

 

13

VASUTAS SK

24

2

1

21

28

118

-90

7

6.5

 

 

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!