Sport 2021. június 11. 09:00

Magyar Kupagyőztes lett Tóth Róbert

Képgaléria
Magyar Kupagyőztes lett Tóth Róbert
Mozgalmasan telt a június Tóth Róbert számára, aki több dartsversenyen is részt vett a napokban. Elsőként a nemzeti steel darts bajnokság összevont 7. fordulójában ragadott nyilat, majd pedig a Magyar Kupában méretette meg magát, amely során csapatban aranyérmet szerzett.

Június 5-én rendezték meg a Nemzeti Steel darts bajnokság összevont 7. fordulóját, ahol 147 játékos ragadott nyilat, köztük Tóth Róbert is a dobóvonal mögé állt.

Róbert két nagyon sima táblamérkőzés után a 6. kiemelt Őri József ellen már nem tudott nagyot alkotni így a 17. helyen végzett.

Ezt követően rendezték meg a Steel Csapat Magyar Kupát, ahol a Szitás Gábor, Balla Szabolcs, Csorba Zoltán, Vida Mihály, Tóth Róbert alkotta ötös indult el a bajnoki címért.

A csoportmeccsek után a BEAC csapatát győzték le, majd az igen erős Phoenix következett.

A legjobb nyolc között a nagyágyúkkal teletűzdelt Békéscsabát is sikerült legyűrni, így következett az elődöntő a Revans DC ellen.

Itt is összejött a győzelem, ami után a maratoni hosszúságúra nyúló döntőt rendezték meg. A mérkőzés 20 órakor kezdődött és másnap 00:45 percig tartott a szegedi Partiscum ellen.

A hosszú döntőből a Hírös Hunok DC jött ki jobban, így Félegyháza városa gazdagodott egy Magyar Kupa győztessel Tóth Róbert személyében.


Kép, információ: Tóth Róbert

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!