Gátér 2021. július 16. 08:00

Helyi és megyei értékekkel is ismerkedtek a gátéri gyerekek

Képgaléria
Helyi és megyei értékekkel is ismerkedtek a gátéri gyerekek
A helyi és megyei értékek megismerése is célja volt annak a Faluházban megvalósult tábornak, ami a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával jöhetett létre Gátéron, július 12. és július 16. között.

„A megyei identitás erősítése, Az Érték-Élmény-Egészség megjelenítése közösségi programokban” elnevezésű esemény során a gyermekek sok, a helyi- és megyei értékeket bemutató tevékenységben vettek részt.

Körmöcziné Deák Krisztina, a tábor vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy nagyon jó hangulatban teltek az elmúlt napok. Sokat beszélgettek, amelyek főként arról szóltak, hogy miért is jó Gátéron lakni és a későbbiekben itt családot alapítani. Kirándulást szerveztek Szankra, megismerkedtek a Kiskun Emlékhellyel, valamint a Szanki kézműves konyakmeggyel is. Vágtak, ragasztottak, vászontáskát készítettek, sportos feladatokat szerveztek és közben ismereteket bővítettek. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ajándékát, a Meseföld című könyvet is nagy örömmel vették birtokba.

Rádi Józsefné Icu, foglalkozásvezető citerajátéka is helyi érték, így természetesen nem maradhatott el a citeramuzsika sem a tábori napok programjából.

Z. A.
   

Kövessen minket a Facebookon is!