Sport 2021. augusztus 7. 18:00

Tokiói olimpia – augusztus 7., szombat

Tokiói olimpia – augusztus 7., szombat
A magyar női kajaknégyes címét megvédve aranyérmet nyert szombaton 500 méteren a tokiói olimpián, míg a női vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett. Az ötödik helyen végzett a birkózók között Muszukajev Iszmail, hatodik lett öttusában Marosi Ádám. Napi összefoglaló a szombati eseményekről.

Borítókép: Az aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után
Fotó: MTI – Kovács Tamás


A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar egység sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban, Kozák Londonban és Rióban is a hajóban ült. A Ferencváros 34 éves kajakosa pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, és az összesen nyolc dobogós – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – helyével minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött – írta sportrovatában az Origo.

– Ez a hat aranyérem hosszú élet kemény munkája. Köszönöm a csapattársaknak, akikkel ezt elérhettem. Köszönöm a férjemnek és a családomnak. A lányoknak, mert nélkülük nem tudtam volna ezeket az érmeket megszerezni. Ez egy életre szóló siker. Sok szenvedés és keserűség árán, de siker – értékelt a tőle megszokott megszeppentséggel Kozák Danuta, aki elmondta, hogy a korábbi tokiói döntőiben az a düh hiányzott belőle, ami most megvolt.

Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Előbbi kajakos ezzel túlszárnyalta edző-édesapját, Csipes Ferencet, aki egyszeres ötkarikás aranyérmes.

– Én egyesben is ezzel a dühvel álltam be a rajtgépbe, mondván nem vagyok én a B egység.
Minden rajtba úgy álltam be, hogy 32 éves vagyok, ennél gyorsabb már nem leszek. Most itt vagyok, és meg kell csinálnom. 21 éve kajakozom, ebből merítettem, nem pedig az elmúlt napokból. És ez kijött az egyesben – folytatta Csipes Tamara.

– A párosban elért bronzérmünk után csalódott voltam, azt időbe került feldolgozni. Pénteken azonban már felszívtam magam, és úgy jöttem ki a pályára, hogy nyerni fogunk. Azért jöttem Tokióba, hogy olimpiai bajnok legyek, és nem akartam aranyérem nélkül hazamenni – mondta az ötszörös világbajnok Bodonyi Dóra.

– Hullámzó lelkivilággal készültem az olimpiára. Érdekes módon nálam nagyon hiányzott az a düh és a dac, amiről a lányok beszéltek. Tudtam, hogy mind a négyen ugyanazt akarjuk, még ha teljesen más miatt is. Ez is nagy önbizalmat ad, mert bármikor számíthatunk a másikra, akármi is történt vele az előző napokban. Egymásért is küzdünk a hajóban – mondta a 29 éves Kárász Anna.

Az aranyérmes Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna és Kozák Danuta
Fotó: MTI – Kovács Tamás


A döntő előtt nem sokkal leszakadt az ég, így a női kajaknégyesnek extrém körülmények között kellett vízre szállnia.

– Most elég egy időre. A célom az lesz, hogy megtámadom az ágyamat, másra nem tudok jelen pillanatban gondolni – mondta nevetve Kozák Danuta a folytatással kapcsolatban.

A férfi kajaknégyes ugyancsak 500 méteren a hetedik helyen végzett, míg a kenusoknál Balla Virág és Takács Kincső kenupárosa ötödik lett 500-on, Adolf Balázs pedig a B döntőben hetedikként célba érve összesítésben a 15. helyen zárt 1000 méteren.

A női vízilabda-válogatott a bronzmeccsen 11-9-re legyőzte az orosz csapatot, ezzel első olimpiai érmét nyerte. A nemzeti együttes az elmúlt három olimpián rendre a negyedik helyen végzett, s Rióban éppen az oroszoktól kapott ki a bronzcsatában.

– Rajtam kívül Szűcs Gabriella és Gangl Edina tudja igazán, mennyit ér az a bronzérem a korábbi negyedik helyek után. Úgy illik, hogy mindenkinek megköszönjem a sikert, az edzőtől a gyógytornászon át a családig. Először a szüleimet és a férjemet szeretném majd felhívni, és megköszönni nekik, hogy elrugdaltak idáig az elmúlt egy-két évben. Büszke vagyok, hogy ennek a válogatottnak a csapatkapitánya lehettem. Még nem tudom, mit hoz a jövő, de egy pályafutást is gyönyörű így lezárni. Le a kalappal mindenki előtt –  mondta a siker után Keszthelyi Rita.
 

A bronzérmes magyar csapat a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának eredményhirdetésén a Tacumi Vízilabdaközpontban
Fotó: MTI – Illyés Tibor

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail a vigaszágon 4-2-re verte a mongol Tulga Tumur Ochirt, majd a bronzmérkőzésen 5-0-ra kikapott a vb-címvédő orosz Gadzsimurad Rasidovtól, így az ötödik helyen végzett.

A Tokió Stadionban a 2009-ben és idén világbajnok Marosi Ádám a hatodik helyen zárt a férfi öttusázóknál, míg Kasza Róbert a 26. lett második olimpiáján.
 

Marosi Ádám (b) és Kasza Róbert
Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt


– Elégedett vagyok. London után szintén azt mondtam, hogy abban a napban annyi volt, most megint azt mondom – nyilatkozott a 37 éves Marosi Ádám. Hozzátette, a jó lovaglásának különösen örül, mert három hete elesett a lóval, az pedig átbukott rajta, és csaknem kitörte a nyakát. Mostani eredményéről úgy vélekedett, ez volt a maximum.

– Lehet építkezni belőle, jövőre belekóstolok az új formációba – utalt arra, hogy a jövőben csoportokba bontva, kieséses rendszerben, rövidebb blokkokban bonyolítják majd le a versenyeket. Kiemelte, a mezőnyről azt hitte, hogy könnyebb lesz benne versenyezni, mint a vb-n, mert egy országból maximum két öttusázó jöhet, de mint hozzátette: "pokoli kemény" volt.

       

Kövessen minket a Facebookon is!