Pálmonostora 2021. augusztus 10. 16:00

Csikósparádé Pálmonostorán

Képgaléria
Csikósparádé Pálmonostorán
Öt férfi és három hölgy nevezett a hétvégi pálmonostori csikósversenyre. A népes látogatóközönség bemutatóik során meggyőződhetett a ló és ember közötti együttműködés eredményességéről.

Buck Viktor Három a magyar igazság című műsora mellett a helyi hollandok saját country énekükkel színesítették a programot, és Czaniga Mihály dömsödi csikós bőrdíszművesről is megemlékeztek, aki a tervek szerint a csikósverseny névadója lesz a jövőben – árulta el Kiss Tamásné Baranyi Anikó, a találkozó főszervezője. A gyerekek szórakoztatását számos program, közöttük lovaglási és kocsikázási lehetőség szolgálta.

A verseny végeredménye: 1. Lestyán Ákos, 2. Schwöger Ferenc, 3. Ölvedi Ilona, 4. Baranyi Anikó, 5. Csanádi Gergő, 6. Mád Gergő, 7. Kis Nikolett, 8. Balázs Attila.

   

Kövessen minket a Facebookon is!