Sport 2021. augusztus 13. 15:00

Újra szárnyal a Koppányok tűzmadara

Képgaléria
Újra szárnyal a Koppányok tűzmadara
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület, a körülbelül egy évig tartó lassú üzemmód után, óriási erővel vetette bele magát az íjász élet kihívásaiba. Sorra követik egymást az események, többek között versenyek, bemutatók, íjásztáborokban és Erzsébet táborokban részvétel, Nyílzápor rendezvény, új jurta építése, edzőtábor és még számos program, ami az egyesületi élettel jár. Időrendi sorrendben a következő eredményei születtek a Koppányokban az elmúlt hónapban.

Július 10-én, az augusztus végén tartandó, Szabadtéri Történelmi Országos Bajnokság IV. kvalifikációs és minősítő versenyét Püspökladányban rendezte meg a Griff Íjász Egyesület. A Farkassziget Püspökladányi Arborétum szép helyszínt nyújtott a verseny számára.

Egyesületünket öten képviselték. Legtöbb pontot Tamáskovics Gyula lőtte vadászreflex íjjal, szép teljesítményével második helyezést ért el. Szintén második helyezett lett vadász íjjal Zoboki Csenge a kadet lányok között, Balanyi Sándor pedig az ötödik helyen végzett. Modern pusztai íj kategóriában Bicskeiné Csányi Mária magabiztosan versenyzéssel első helyezett, Kövecses Zsuzsanna pedig hatodik lett.

Július 31-én Sándorfalván, az Akácos Birtokon rendezték a Sándorfalvi Sólymok, a Dél-Alföldi Régiós Történelmi versenysorozat V. fordulóját. Ezen a megmérettetésen Bicskeiné Csányi Mária, Zoboki Csenge és Szólya Imre vett részt. Rendkívül jól teljesített a három Koppány a tikkasztó melegben. Modern pusztai íjjal első helyen végeztek Bicskeiné Csányi Mária 402 ponttal és Szólya Imre kimagaslóan magas 496 ponttal.  Zoboki Csenge a kadet lányok között ezüstérmes lett, vadászreflex íjjal.

Ugyanezen a napon 240 km-rel északabbra Felvidéken, a Kéméndi Szerelem-szigeten versenyzett Dinnyés Gyula, vadászreflex íjjal. A fesztivál íjászversenyét a Felvidéki Fekete Sólymok rendezték Bogár Valéria és Bogár Péter vezetésével. Gyönyörű helyszín a Garam-patak mellett, barátságos fogadtatás és rendkívül jó csapat hangulat jellemezte a technikásan kialakított pályát. Egyenletes versenyteljesítménnyel, Dinnyés Gyula az első helyen végzett a versenyen.

Augusztus 7-én, a VI. Hírös Kupa II. fordulóján hat Koppány íjász is képviselte Kiskunfélegyházát. Csak két íjcsoport volt az örömíjászaton, történelmi valamint modern. Ezen belül a vessző típusa sem volt megkülönböztetve, csak kor és nem szerinti bontásban értékelték az íjászokat. Résztvevő Koppány íjászok: Patyi Norbert, Tamáskovics Gyula, Balanyi Sándor és Szeibert Imre. Dobogós helyezést ért el: Bicskeiné Csányi Mária 1. , Kövecses Zsuzsanna pedig 3.

Szintén ezen a napon rendezték meg két év kihagyás után a Nyílzápor rendezvényt ezúttal Kaposmérőn, a Kassai-völgyben. A nagyszabású rendezvényen a félegyháziak jurtával és X. századot idéző viseletben és fegyverzetben jelentek meg. A hetedik tizedet alkották a Koppányok, Boldog Bence, Dinnyés Gyula, Kis Mónika, Szólya Imre, Csányi József, Kis Csaba, és Tóth Mihály személyében. Kurucz Orsolya rendezőként vett részt az eseményen. Boldog Bence, a 7. tized kapitányaként több versenyszámba is benevezett a Kassai-völgyben. A legeredményesebb a pneumatikus célon volt, ahol 2. helyezést ért el.

Az idei íjásztábor sem maradt el az íjászoknak. Augusztus 2. és 8. között Cserépváralján, a Bükk hegység lábánál edzőtáboroztak a Koppány íjászok, név szerint: Zoboki Csenge, Fekete Katalin, Zoboki Botond, Sárkány Szabina, Markov Aleksandar és csapatkapitányuk, Keserű Szilvia. A tábor egy nyílt nevezésű versennyel zárult az intenzív egyhetes felkészülés után.
Eredményeik: Modern pusztai íjjal Fekete Katalin 1., vadászreflex íjjal Zoboki Csenge 2. helyezett lett. A középmezőnyben végzett: Keserű Szilvia, Zoboki Botond és Sárkány Szabina, pontos eredményük még nem ismert.

A sok esemény után sem sok idejük marad fellélegezni a Turul Koppányoknak. Augusztus 12-15. között Bugacon az Ősök napján vesznek részt korhű jurtával. A következő hétvégén a Kiskun Expo rendezvényen augusztus 19-től 22-éig három jurtával, naponta íjászbemutatóval lépnek fel, állandó lövetés mellett. Szeptember 5-én pedig a Kiskunfélegyházi Parkerdőben rendezik meg a Koppányok tűzmadara újra szárnyal mottójú, Tűzmadár versenysorozat harmadik egyben döntő fordulóját.

Kis Mónika
Koppány íjász
   

Kövessen minket a Facebookon is!