Egészségügy 2022. augusztus 27. 16:00

Egészségdélután a Petőfi-téren

Egészségdélután a Petőfi-téren
Az egészségmegőrzés, egészséges életmód fontosságára szeretné felhívni a félegyháziak figyelmét a Demokratikus Koalíció helyi szervezete azzal a rendezvénnyel, amire szeptember 4-én, vasárnap délután várják az érdeklődőket a Petőfi-téren – tudtuk meg Németi Hajnalka önkormányzati képviselőtől, aki a főszervezői feladatokat látja el.

A képviselő asszony elmondta: mivel a legtöbb betegség korai diagnosztizálásával a gyógyulási esélyek is lényegesen kedvezőbbek, nem lehet elégszer hangsúlyozni a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát. Erre és sok más témára is sor kerül az Egészségdélután a Petőfi-téren című programon, amelynek szlogenje: Az egészség az emberi élet legnagyobb kincse!

A program 15 órakor kezdődik a Hideg László Bokszegyesület interaktív bemutatójával, ahol a vállalkozókedvű érdeklődőket is megmozgatják, majd 16-tól 18 óráig dr. László Imre, a Szent Imre Kórház és Honvéd Kórház volt főigazgatója tart előadást, számos egészégügyi témát érintve, a jelenlévők kérdéseire is válaszolva. A rendezvény teljes ideje alatt, azaz 15-től 18 óráig ingyenes vércukor- és vérnyomásméréssel, valamint sok apró ajándékkal várják az érdeklődőket.

                  

Kövessen minket a Facebookon is!