Közélet 2014. február 6. 16:34

Dr. Endre Szabolcs sajtóközleménye a volt jegyző ügyében

Dr. Endre Szabolcs sajtóközleménye a volt jegyző ügyében
A polgármesteri hivatal és dr. Csölle Yvette, a város egykori jegyzője között a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyt munkaügyi per január 17-én lezárult, a bíróság a volt jegyző keresetét első fokon elutasította. A felmentést indokoló okok egyértelműen a polgármester a hivatal irányítására vonatkozó jogának a jegyző által történő korlátozására vezethető vissza, ahogy az ítélet indokolásában is olvasható.

A volt jegyző minden fórumon a törvénytelen polgármesteri utasítások végre nem hajtására hivatkozik, ezzel szemben polgármester úr a volt jegyző felmentését nem erre alapozta 2013. januárjában, mely abból is látszik, hogy a bíróság ítélete sem ennek szellemében született. Törvénytelen utasítások a polgármester úr részéről nem voltak, ez rágalom. Ugyanakkor elődöm hivatalvezetése idején jegyzői hatáskörbe tartozó ügyekben számos szabálytalanságot fedeztem fel, ami miatt feljelentést is kellett tennem. A nyomozás a mai napig is folyik ezekben az ügyekben.  Sajnálom, hogy a polgármesterre irányuló vádaskodással - mely több médiában napvilágot látott - vette tudomásul dr. Csölle Yvette a bíróság ítéletét, folytatva ezzel azt a magatartását, amit hivatalvezetőként is tanúsított Kapus Krisztián ellen, megosztva ezzel a képviselőket és a hivatal apparátusát, ami viszont a város fejlődése, fejlesztése elől vont el teljesen feleslegesen rengeteg időt és energiát. Úgy gondolom, a legjobb döntést hozta meg polgármester úr a tavalyi esztendő első munkanapján, amikor az akkori jegyzőt felmentette hivatalából, melynek eredményeképpen a hivatal nyugodt körülmények között tudja végezni munkáját a városért és annak polgáraiért.  

 

Dr. Endre Szabolcs jegyző

 

Fotó: archív

Kövessen minket a Facebookon is!