Gátér 2022. szeptember 21. 17:00

Tánccal az Alzheimer-kór ellen

Képgaléria
Tánccal az Alzheimer-kór ellen
Az Alzheimer-kór világnapja szeptember 21-e. Az időskori demencia egyik leggyakoribb oka az említett betegség, ami az idő múlásával egyre súlyosbodó agyi elváltozást takar. Egyes kutatások adatai szerint a betegség három másodpercenként szedi áldozatait, jelenleg több mint 50 millió ember él a világon demenciával. A megbetegedés során romlik a beteg memóriája, agyi képessége egészen addig, amíg a mindennapi feladatait sem képes elvégezni.

A Kiskun Szenior Örömtánc-csoport szeptember 20-án, a gátéri Faluház előtti téren egy csuklóra kötött lila szalaggal és tánccal hívta fel a figyelmet a betegségre és arra, hogy tánccal, mozgással a betegség megelőzhető, az állapot némileg javítható.

Kocsisné Móczár Julianna, szenior örömtánc oktató elmondta, hogy minden foglalkozásukon tesznek azért, hogy náluk minél később vagy soha ne alakuljon ki a betegség. Hozzátette: igazolt tény, hogy a tánc az, ami leginkább megmozgatja azokat a memóriaközpontokat és agytekervényeket, amelyeket egyébként nem használunk. – Nekünk, szenioroknak az a célunk, hogy minél tovább tartsuk aktívan az agyunkat, mert ezzel saját magunknak is jót teszünk, illetve a környezetnek is áldás, ha a szeniorok körülöttük aktívak és nincs velük probléma – mondta.

Megtudtuk, hogy mivel a szenior örömtánc egy országos mozgalom, így a héten több városban, településen ennek jegyében láthatunk táncosokat, hogy felhívják a figyelmet az időskori elváltozásra. – Bárhol táncolunk, a lila szín jelzi az egységességünket és azt, hogy a betegség ellen dolgozunk – mondta végezetül Kocsisné Móczár Julianna.

Z. A.
          

Kövessen minket a Facebookon is!