Egészségügy 2022. október 22. 10:00

Még jelölhetjük kedvenc orvosunkat a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra

Még jelölhetjük kedvenc orvosunkat a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra
2017-ben, a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, amelyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Jelölés

A november 16-áig terjedő időszak alatt bármely Magyarországon praktizáló orvost lehet jelölni a díjra
elektronikus jelölőlap segítségével. A jelölés mellé csatolni kell egy rövid indoklást vagy személyes történetet, amiért orvosát szeretné jelölni a díjra.

Szavazás

2023. február 10. – 2023. március 10.

A szavazási időszak alatt már csak a jelölt orvosokra lehet leadni a voksokat. A szavazási időszak alatt a 
szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon naprakészen nyomon követhető a szavazás legfrissebb eredménye.

A szavazás során az alábbi adatokat kell a szavazónak megadnia:
– szavazó neve, e-mail címe,
– a jelölt orvos nevét kiválaszthatja a legördülő listából.

A szavazási időszak alatt egy e-mail címről egy szavazat érkezhet.



Eredményhirdetés


A díjátadó gálát 2023. április 12-én, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartják.

Díjazottak

A közönség jelölései és szavazatai alapján:
3 orvos Kelet-Magyarországról (Dunától keletre)
3 orvos Nyugat-Magyarországról (Dunától nyugatra)
1 orvos Budapestről

A díj értéke: 500 ezer forint orvosonként

A zsűri döntése alapján különdíjakat is kiosztanak



Goodwill Pharma különdíj

Szent-Györgyi Albert bárhol is élt a világban két dolgot soha nem felejtett el: tanítani és tanulni. Tette mindezt tudatosan, de olykor még tudat alatt is ezzel is elősegítve Magyarország „szellemi életben történő terjeszkedését”.

A Goodwill Pharma különdíját minden évben olyan, fiatal orvosnak ítéli oda a zsűri, akinek: munkássága a hazai orvos szakma elismerése mellett külföldön is követendő példaként szolgál, vagy olyan külföldön már alkalmazott tudást, technikát, eljárást honosít meg hazánkban is, amellyel a magyarországi orvostársadalom lehetőségeit gyarapítja.



Goodwill Pharma Életműdíj

Az Életműdíjat minden évben olyan orvosnak ítéli oda a zsűri, aki rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel viseltetik a páciensei iránt és Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan inspirálja és tanítja a környezetében dolgozó fiatalabb orvosokat.

Zsűritagok


Dr. Kallai Árpád

Főigazgató
Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó



Máté Krisztina
Producer, magyar televíziós műsorvezető, főiskolai tanár



Prof. Dr. Klivényi Péter
Egyetemi tanár, az MTA doktora
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika
              

Kövessen minket a Facebookon is!