Közélet 2014. február 7. 06:27

Megalakult az MSZP Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Tagozata

Az ország több mint 80 településéhez hasonlóan 2014. január 29-én megalakult az MSZP Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Tagozata.

A szerveződés célja az MSZP programjának kialakításában és megvalósításában való részvétel, különös tekintettel a nyugdíjasok, járulékosok és időskorúak érdekeinek képviseletére. Együttműködés a városi civil szervezetekkel, elsősorban a nyugdíjas klubokkal és szervezetekkel valamint az összegyűjtött tapasztalatok továbbítása az országos érdekképviseleti szervek felé.

A városi szervezet küldöttállítási joggal rendelkezik, így lehetőséget kap arra, hogy az összegyűjtött véleményeket, javaslatokat az országos tagozat küldöttgyűlése elé terjessze.

Városunkban is indokoltnak tartottuk a tagozat megalakítását. Szeretnénk és szükségesnek tartjuk azt, hogy az időskorúak nagyobb megbecsülést és tiszteletet kapjanak. Szeretnénk fórumot biztosítani arra, hogy bizalommal megbeszélhessék gondjaikat, problémáikat az érintettek.

Nagyobb biztonságot szeretnénk az egészségügyi ellátásban, hiszen az ilyen jellegű gondok elsősorban az idős korban jelentkeznek.

A megalakult szervezet az MSZP nyugdíjas tagozata, de nem pártpolitikai témákkal kíván foglalkozni. Céljaink megvalósítását, javaslataink megoldását azonban elsősorban az MSZP szakmai támogatásával szeretnénk elérni.

A tagozat munkájában való részvétel nincs párttagsághoz kötve. Szívesen hívunk és várunk minden demokrataként és baloldaliként gondolkodó nyugdíjas barátunkat, aki fontosnak tartja az időskorúak sorsának alakulását, és véleményével segíteni kívánja az alkotó munkát.

 

Kormányos Imre szervező

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!