Egészségügy 2022. november 10. 08:00

Öt év után újra felütötte fejét a veszettség hazánkban

Öt év után újra felütötte fejét a veszettség hazánkban
Az idei év szeptemberében és novemberében is terítékre hoztak két állatot az ukrán határtól nem messze elterülő egyik vadásztársaság területén, amelyek a veszettség (Rabies lyssa nevű, vírus okozta betegség) tüneteit mutatták. A róka, és az ugyanezen a területen fellelt kutya kilövését indokolttá tette a betegségre utaló jelek észlelése, hiszen egy emberre is különösen veszélyes betegségről beszélünk.

Borítókép: Polster Gabriella – hazaivadasz.hu

Pánikra ugyan semmi ok, hiszen térségünkben évek óta nem rögzítették nyomát ennek a vírusnak, köszönhetően a rókák évenként ismétlődő veszettség elleni immunizálásának. Ugyanakkor érdemes körültekintőnek lennünk kirándulásaink során. Az orális vakcinázás sikerességét bizonyítja az is, hogy az ukrán háború következtében a már említett országban elmaradt a vakcinák kihelyezése, és a vadállomány természetes vándorlása következtében kerülhetett a betegség hazánkba. Egyelőre ezen a két eseten kívül nem jelentettek több észlelést, és ezeket is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, de ettől függetlenül érdemes fokozott figyelemmel lennünk a természetjárás során.

Fotó: MTI – Varga György

A veszettség zoonózis, vírus okozta fertőzéses betegség. Ez azt jelenti, hogy állatról emberre terjed, főként testváladékokkal, nyállal. Éppen ezért érdemes fokozott figyelemmel sétáltatni, szabadon engedni kedvenceinket a kirándulások alkalmával. Ha különösen szelíd, barátságos erdei állattal találkozunk, főként rókával, amelynél hirtelen viselkedésváltozás figyelhető meg, (szelídből minden előzmény nélkül agresszív lesz) esetleg nyálfolyás, orrvérzés, görcsös mozgások észlelhetőek nála, érdemes minél távolabb kerülni tőle, és azonnal értesíteni a helyileg illetékes mezőőrt, hivatásos vadászt, végső esetben a rendőrséget, akik az előbbiek elérhetőségeiről is tájékoztatást tudnak adni.

Tarjányi Lili

                

Kövessen minket a Facebookon is!