Helyi hírek 2023. március 22. 14:00

A Z generáció képeiből nyílt kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban

Képgaléria
A Z generáció képeiből nyílt kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Z generáció és a természet találkozása a boncasztalon címmel nyílt képzőművészeti kiállítása a Móra Ferenc Gimnázium diákjainak, a Móra Ferenc Művelődési Központban.

A március 21-én nyitott tárlaton megjelenteket Kovács-Csonka Szilvia igazgató köszöntötte, közöttük Csányi József polgármestert, Rosta Ferenc alpolgármestert, a gimnázium nyugalmazott igazgatóját, dr. Kása Zsuzsannát, a gimnázium jelenlegi igazgatóját, Szabó Ildikó művésztanárt, a gimnázium képzőművészeti szakkörének vezetőjét és a kiállítás szervezőjét. Az eseményt Cseklye Balázs, a Móra Ferenc gimnázium 11/a osztályos tanulója nyitotta meg.  

– Isten tehát létbe hívta az embert és feladatul adta neki, hogy művész legyen – kezdte beszédét Cseklye Balázs, Szent II. János Pál pápát idézve. Hozzátette: a Z generáció mindig fontos helyet foglalt el a művészetben, ők mindig, mindent másképp képzelnek el, mint a náluk idősebbek.

Generációjuk érzéseiről beszélt, a nemzedékről, fiatalokról, akiket ma ünnepelhetünk ezen az eseményen. Hősnek nevezte a diákokat, akik vették a bátorságot, hogy a gimnáziumi élet mókuskerekéből kilépjenek, és beleharapjanak az alkotás szabadságának levegőjébe – fogalmazott.

Kőfalvi Dorottya animációval, Kele Nikol Léda saját versével emelte a megnyitó színvonalát. A műsor végén Szabó Ildikó megköszönte a diákoknak a segítséget, majd dr. Kása Zsuzsanna, igazgató köszönetét tolmácsolta a tanulók és a szervező felé.

A tárlat április 6-áig megtekinthető.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
               

Kövessen minket a Facebookon is!