Kultúra 2023. március 31. 15:00

Ikonikus fantáziák tárlata

Képgaléria
Ikonikus fantáziák tárlata
Ruth Petra Galler festő műveiből nyílt tárlat március 30-án, csütörtökön a Holló László Képzőművész Kör galériájában. Az Ikonikus fantáziám címet viselő programon a vendégeket Rátkai Zsuzsanna köszöntötte, majd átadta a szót a kiállító alkotótársának, Bánkuti Emesének.

A bemutatóból megtudtuk, hogy a német Ruth és férje, Josef imádják Magyarországot, Kiskunmajsán élnek az év java részében. Ruth a Holló-kört egy nagy családnak tekinti, és nagyon örül annak, hogy most itt lehet a képeivel. Országunk fontos helyet foglal el szívükben és a magyar embereket nagyon kedvelik a tulajdonságaikkal együtt.

– Sokszor hazamegyünk Németországba, de mindannyiszor vissza is térünk ide – mondta.

A művészetéről elmondta, hogy gyermekkora óta fest, e témában tanulmányokat is folytatott, viszont nem jutott sok ideje korábban a művészetre. A Covid hozta meg a változást: a sok otthonlét alatt meditált és jógázott, ekkor tért vissza életébe intenzív módon a festészet. Elmondása szerint meditáció közben festette meg Jézust, Buddhát, a sámánizmust, valamint a szenteket. Ahogy fogalmazott: Istentől kapott erő segítségével.

A technikájáról elárulta, hogy egy régi módszert alkalmaz: a temperát olajjal, vízzel és tojással keveri, valamint akrilt és aranylapokat is használ képeihez. Szeretné megőrizni ezt a technikát a jövőben is.

A megnyitó alatt szaxofonon, trombitán és klarinéton közreműködött Josef (Ruth férje) és zenésztársa, Kurt. A zenei betétek legmeghatóbb része volt, amikor a két német zenész eljátszotta a közönségnek a magyar himnuszt.

A tárlat április 10-éig 9 és 17 óra között látogatható és a húsvéti ünnepnapokon is nyitva lesznek.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton  
           

Kövessen minket a Facebookon is!