Gátér 2023. május 11. 11:00

Madarak ünnepe a Gátéri Liget Óvodában

Képgaléria
Madarak ünnepe a Gátéri Liget Óvodában
Madarak ünnepe volt a Gátéri Liget Óvodában május 10-én, szerdán, a madarak és fák napja alkalmából.

Az eseményen megjelent és beszédet mondott Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester és Meizl Ferenc nyugalmazott igazgató, a Madárbarát Klub és a Magyar Madártani Egyesület Helyi Szervezetének vezetője.

A megjelenteket Gulyásné Vida Gyöngyi intézményvezető köszöntötte. Kiemelte, hogy az óvoda 2014 óta elhivatott munkát végez a madarak védelmében és támogatásában, ezt a mindennapos óvodai nevelésben is alkalmazzák. Örömmel ismertette a madárhatározó tábla megvalósulásának történetét, amelynek páratlan tartóoszlopai Gellér Csaba fafaragó keze munkáját dicsérik.

Jánosiné Gyermán Erzsébet a madarak és fák napjának eredetét és célját ismertette, valamint az ünnep iskolákban betöltött szerepét is említette. Örömének adott hangot, hogy az elmúlt 10-15 évben a nap jelentőségét rendszeres eseményekkel teszik hangsúlyossá. Ahogy fogalmazott: a természethez való közelség, a természettel való együttélés alapja a minőségi emberi életnek.

Meizl Ferenc beszélt az óvodához fűződő, évekre visszanyúló kapcsolatáról, amikor madárodúkat és madárkápolnákat ajándékozott az intézménynek. Visszaemlékezett a madáretetésekre, amelyek sokszor nagyon megható pillanatokat okoztak számára is. Véleménye szerint a gátéri példa sikeres volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban már tilos a madarakat etetni, hiszen a fiókák csak hernyóval, szúnyogokkal, bogarakkal táplálkoznak, ha most napraforgót kapnak, attól meg is betegedhetnek.

Végül a madárhatározó tábla leleplezése következett, majd az óvoda udvarán új madárodúkat helyeztek el, valamint a gyermekek segítségével feltöltötték a madáritatókat.

Az esemény folytatásában a „Barkácsoljunk hulladékokból madarakat” pályázatra beérkezett munkák megtekintése és díjazása következett, majd a Gátéron élő madarak fotóiból készült összeállítást nézhették meg a megjelentek, Banosné Mónus Mónika vezetésével.

Z. A.
         

Kövessen minket a Facebookon is!