Szabó József 2023. augusztus 28. 08:00

Épül az új ABC a Bankfaluban

Épül az új ABC a Bankfaluban
Mint arról korábban beszámoltunk, a kiskunfélegyházi székhelyű Integrál Zrt. hamarosan új ABC-t nyit a bankfalui városrészben. A korszerű új üzlet a Kiskun utcában épül, ahol szépen parkosított területtel várják majd a vásárlókat. A részletekről Szeri László, az Integrál Zrt. műszaki igazgatója és Szabó József, a körzet önkormányzati képviselője számolt be.



– Az ABC kivitelezése előreláthatóan télen fejeződik be. A július első felében elkezdődött építkezés jelenleg a tervek szerint halad. Az önerős beruházás építőipari munkálatait a félegyházi Elő-Szer Kft. végzi. Igyekszünk a munkafolyamatokkal a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni a helyi lakóközösségnek, szerencsére eddig panasz nem is érkezett.



Pár héten belül a vázszerkezet elkészül, majd a tetőszerkezet is a helyére kerül. Szeretnénk korszerű és a mai igényeknek megfelelő berendezésekkel, önkiszolgáló pénztárokkal meggyorsítani a családok bevásárlását. Szépen parkosított környezettel várjuk majd a vásárlóinkat – mondta el Szeri László.



Szabó József képviselő hozzátette: a körzet lakói már nagyon várják az új üzlet megnyitását, hiszen az itt lakóknak nemcsak munkalehetőséget ad majd az ABC, hanem a családok egyszerűbben intézhetik a mindennapos bevásárlást. Az óvoda és az ABC közötti területen egy játszótér és mini pihenőpark kialakítását tervezik, amely fiatalok és idősek számára is ideális találkozási pont lehet.



Egyébként – mint azt egy korábbi cikkünkben írtuk – az épületben mintegy 300 négyzetméteres eladótér kap helyet, ahol a legkorszerűbb okosmegoldások alkalmazásával szeretnék növelni a vásárlási élményt, valamint a vásárlók kényelmét.

V. B.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!