Program 2023. augusztus 30. 08:00

Megyei Érték lett a Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Megyei Érték lett a Kiskunfélegyházi Libafesztivál
Szeptember 8-án, pénteken kezdetét veszi a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál, a Móra Ferenc Művelődési Központ évente megszervezett, legnagyobb volumenű kulturális eseménye. Az intézmény teljes szakmai szervezését az Integrál Zrt. és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata támogatja, társintézmények segítsége és részvétele mellett.

Borítókép: Kiskunfélegyházi Libafesztivál Facebook-oldala

Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, idén is a városközpontban zajlik majd a fesztivál. Úgy vélik, hogy ez az a miliő, ami hiánytalanul megadja az esemény hangulatát, és ezt várják tőlük évről-évre az emberek.

Visszaemlékezett a kezdetekre, amikor az akkori igazgató Darabos Andrea megálmodta a Libafesztivált, majd segítségül hívta Gulyás Lászlót és megvalósították azt 1999-ben – akkor még novemberben, a Márton-naphoz kapcsoltan. Az esemény helyszíne a Korona utca volt, a klubház udvarán a főzőversennyel akkor, ma pedig már, ha helyszínre gondolunk, akkor a Kossuth utca, a Damjanich utca elején a kisszínpad, a városháza előtti nagyszínpad, a Petőfi-tér, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár parkolója, a Deák Ferenc utca, Mártírok utca torkolata, a Lónyai utca, ahonnan a futóverseny indul – ez már mind a fesztivál területévé vált az elmúlt 24 évben.

Az igazgató büszkén tájékoztatott bennünket, hogy az elmúlt évek munkáját a szakma is észrevette és úgy ítélte meg, hogy a Megyei Értéktárba bekerülhet a Kiskunfélegyházi Libafesztivál. Szeptember 1-jén, Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központban, Bodor Mariann igazgatóhelyettessel átvehetik az elismerést, amit nagyon megtisztelőnek éreznek és a leghitelesebb visszajelzésnek az elmúlt évekről. Kovács-Csonka Szilvia megköszönte a Helyi Értéktár Bizottság minden tagjának, hogy támogatták és segítették az ügyet, amelyben külön kiemelte Kállainé Vereb Máriát.


A XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programja:

Szeptember 8., péntek

10.00 Libatenyésztők szakmai konferenciája
Helyszín: városháza díszterme (Kossuth u. 1.)

16.45 Fesztivál- és kiállításmegnyitó
Köszöntőt mond Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere és dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója 


„Fonódások”
Bene Ágostonné kosárfonó népi iparművész és tanítványa Tarjányi Tamás népművészeti kiállításmegnyitója. Köszöntőt mond: Berei Andrea, a népművészet ifjú mestere, a Duna–Tisza közi népművészeti egyesület elnöke. A tárlatot Trungel Aranka szalmafonó, a népművészet ifjú mestere nyitja meg.
Közreműködik: Tarjányiné Manninger Lencsi népdalénekes
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

17.00 Kiskalász Zenekar gyermekkoncertje
Helyszín: nagyszínpad



18.15 A Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciója
Helyszín: Petőfi-tér

19.00 A Láma Dalai koncert
Helyszín: kisszínpad

21.00 REPUBLIC koncert
Helyszín: nagyszínpad

22.30 Bíró Csongor Vitéz – Pop-Rock Greatest Hits zenés műsora
Helyszín: kisszínpad

Szeptember 9., szombat



8.00 „KI MIT TUD” sütni-főzni a libából – főzőverseny
Sültek, pörköltek, levesek, egytálételek kategóriában indulhatnak a versenyzők, de kerestetik a legszebb szakácsné is. 
Zsűri: Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony, Bede Róbert séf és Szőke András filmrendező, humorista
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár mögötti parkoló 



9.00 XII. Lúdas Matyi sakkverseny a Pince 72’ Sakk Klub és a KHTK sakkszakosztályának szervezésében
Információ: Nagy György (06-70/378-0239)
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár



10.00 V. Lúdas Matyi futama – utcai futóverseny gyerekeknek és felnőtteknek a Jogging Plus Sportegyesület szervezésében
Helyszín: Kossuth utca 

10.00 – 15.00 Véradás
Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében – Adj vért és ments meg három életet! 
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

10.00 – 15.00 Prevenciós célú állapotfelmérés és tanácsadás a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Irodával:
– 10-től 15 óráig BOSO négy végtagos vérnyomásmérés és érszűkületszűrés (TAJ kártya szükséges)
– 10-től 12 óráig Szétnyílt hasfal vizsgálata és tanácsadás – Fliszárné Mihály Dóra
– 12-től 14 óráig „Leteszem a cigit!” – támogató beszélgetés DLTK szakemberekkel a leszokás érdekében
– 14 órától Csecsemő, kisgyermek és felnőtt újraélesztés bemutatása, gyakorlási lehetőséggel –  Csizmadia Anita mentőtiszt  
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

10.00 I. Virágkötészeti show 
„VIRÁGUNK A VILÁGUKÉRT” – jótékonysági viráglicit a gyerekekért
Közreműködnek: Franca Henrietta és Horváth Zsolt – virágkötő mesterek
Támogató: HENI VIRÁGSZALON, ROLLSPED Kft.
Helyszín: kisszínpad 

10.00 Móra Ferenc Petőfije – városi séta a Kiskun Múzeum munkatársaival
Gyülekező: 9.45-től 10 óráig – Móra-udvar – mesekert (Petőfi-téri rendezvénysátor)

10.00 – 18.00 Bemutatkoznak a Duna – Tisza közi Népművészeti egyesület vessző- és szálasanyag-fonói – találkozás alkotókkal, kézműves bemutatók, vásár
Helyszín: Szent István Templom előtti tér

11.30 Kereplő Színház: Lúdas Matyi című előadás
Helyszín: Móra-udvar – mesekert (Petőfi-téri rendezvénysátor)

12.00 Zsűrizés kezdete. A közönség kíséretében megkezdődik a főzőverseny étkeinek kóstolása, zsűrizése.
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár mögötti parkoló

12.00 „Jó ebédhez szól a nóta” a Kiskunfélegyházi Népdalkör népdalcsokra
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár mögötti parkoló

12.30 V. Lúdas Matyi futama – utcai futóverseny eredményhirdetése
Helyszín: kisszínpad

13.00 A IX. Kunsági Néptánctalálkozó résztvevőinek felvonulása a vasútállomástól a nagyszínpadig. Kísér a Bab Társulat. 

13.30 IX. Kunsági Néptánctalálkozó, a résztvevő táncegyüttesek bemutatkozó műsora:
–  Kunság Táncegyüttes (Kecskemét)
–  Lakitelek Ifjúsági Néptánccsoport (Lakitelek)
–  Cegléd Táncegyüttes (Cegléd)
–  Szeged Táncegyüttes (Szeged)
–  Pötörke Táncegyüttes (Tata)
–  Fonó Néptáncegyüttes (Üllés)
–  Tűzrevaló Táncegyüttes (Újvidék-Szerbia)
–  Alföld Táncegyüttes (Csongrád)
–  Mayossa Táncegyüttes (Kiskunmajsa)
–  Padkaporos Táncegyüttes (Kiskunfélegyháza)
–  Padkaporos Táncegyüttes Pitypang csoportja (Kiskunfélegyháza)
Helyszín: nagyszínpad
A program a Hungarikum Bizottság, az Agrárminisztérium és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg!

14.00 Profi-L bábcsoport: Bábos mesefüzér Móra Ferenc meséi alapján
Helyszín: Móra-udvar – mesekert (Petőfi-téri rendezvénysátor)

15.00 Pupetta Társulat: Az ördög három aranyhajszála
Helyszín: Móra-udvar – mesekert (Petőfi-téri rendezvénysátor)

16.00 Bugaci Tanyaszínház: Libanapi vásári komédia 
Helyszín: kisszínpad



16.30 „KI MIT TUD” sütni-főzni a libából – főzőverseny eredményhirdetése
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár mögötti parkoló

17.00 Móra Ferenc Petőfije – városi séta a Kiskun Múzeum munkatársaival
Gyülekező: 16.45-től 17 óráig – Móra-udvar – mesekert (Petőfi téri rendezvénysátor)

17.30 MárkusZínház: A János vitéz című utcaszínházi előadás
Helyszín: Móra-udvar – mesekert (Petőfi-téri rendezvénysátor)

19.00 Don Lázi Swingtet Zenekar és Falusi Mariann koncertje
Helyszín: kisszínpad



21.00 Táncház – Házigazda: Kátai Tibor, a Padkaporos Táncegyüttes művészeti vezetője
Zenél: Samu Zoltán és zenekara, valamint a Gyantár zenekar
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

21.00 KELEMEN KABÁTBAN koncert
Helyszín: nagyszínpad


MÓRA-UDVAR – mesekert
Helyszín: Petőfi-téri rendezvénysátor
Kalandozások Móra Ferenc világában – gyermek- és családi programok
Házigazda: Gulyás László Vándormuzsikus
A Móra-udvar – mesekert szervezője: a Móra Ferenc Társaság

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közreműködésével: Újra nyit a Csorbóka Könyvkereskedés
Játékos feladványok, színezők, kalafantyú kóstolás

Kiskun Múzeum: régészláda, interaktív gyermekfoglalkozások

Petőfi Sándor Városi Könyvtár: kézműves foglalkozás a Gyermekbirodalommal, nyereményjáték és könyvkincsek árusítása.

A Móra-udvar – mesekert program Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.



A Libafesztivál kísérőprogramjai, amelyek a színpadon zajló műsoroktól függetlenül folyamatosan látogathatók:

– Móra-udvar – mesekert Móra Ferenc szellemiségét, korát idéző tematikus programok, bábelőadások, játékos vetélkedők a Móra Ferenc Társaság szervezésében. Házigazda Gulyás László Vándormuzsikus.



– Kézművesek utcája: kézműves termékek, élelmiszerek bemutatója és vására

– Ládafia Műhely fakörhintái



– Paprika Jancsi Csúzlizdája

– Kádár Ferkó Fotószínháza: vásári élményfotózás

– Baromfitermék-vásár az Integrál Zrt. pavilonjában (Kossuth utca, Ofotért szaküzlet mellett)

– Europe Direct Bács-Kiskun: uniós információszolgáltatás

– Libamakettek festése a Holló László Képzőművész Kör tagjaival (Helyszín: Art-turka előtti sátor – Petőfi-tér)

– Holló László Képzőművész Kör művészeti vására

Gasztronómiai kínálat:

Libás-kacsás ínyencségek: Sirius Club étterem, Mondo Pizza

Édességek: házi rétes, házi sütemények, kürtőskalács, kézműves fagylalt

Csemegék: libatepertős házi pogácsa, különleges lángosok

Italkínálat: kézműves sörök, családi borpincészetek

A XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál fővédnöke: Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője
Védnökei: Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere és dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök – vezérigazgatója

A műsorváltozás jogát fenntartják!



TÁMOGATÓK: 

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata

Integrál ZRT.

Móra Ferenc Művelődési Központ

AGRÁRMINISZTÉRIUM

HUNGARIKUM BIZOTTSÁG

Csoóri Sándor Alap

Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő

Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület

Integrál Group Kft.

Magyar Lúdszövetség

MULTIKER

HAT-AGRO

Szárnyas Plusz Kft.

FBZ Investment KFT

LAB-NYÚL Kft.

Green-Divízió

OTP Bank

Félegyházi Pékség

KUNVILL Kft.

KIKE

Fornetti

Tourinform iroda

Móra Ferenc Társaság

Petőfi Sándor Városi Könyvtár

Kiskun Múzeum

Móra Ferenc Közművelődési Egyesület

Szuperinfó

Petőfi Népe

Rádio Smile

Rádió 1               

Félegyházi Közlöny
                          
Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
             

Kövessen minket a Facebookon is!