Közélet 2014. február 11. 08:25

Családbarát kedvezmény a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek

Családbarát kedvezmény a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek
Horváth Tamás önkormányzati képviselő még tavaly nyújtotta be javaslatát az úgynevezett családbarát kedvezmény bevezetésére, amit decemberben – a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló önkormányzati rendeletbe beépítve – el is fogadott a félegyházi képviselő-testület. A döntés értelmében a jövőben fél áron látogathatják a gyermeküket egyedül nevelő szülők és gyermekeik a Kiskun Múzeumot, a Petőfi Sándor Emlékházat, a Móra Ferenc Emlékházat és a Kiskunfélegyházi Városi Strandot és Uszodát.

– Örülök a sikernek azért is, mert a képviselő-testület felül tudott emelkedni azon a kérdésen, hogy a javaslat ellenzéki képviselőtől származik, és azt tartotta szem előtt, hogy talán sok ezer félegyházi családnak tudunk segíteni. Voltak ellenzői is a javaslatnak, elsősorban pénzügyi vonatkozások miatt. Minden bizottsági ülésen ott voltam, és igyekeztem megvédeni az előterjesztésemet azzal, hogy rámutattam: ez a szociális juttatás befektetés a városnak. Bár önálló előterjesztésként nem ment át a kezdeményezés, viszont beépült a város szociális rendeletébe, ami sokkal stabilabb alapot ad e támogatási forma végrehajtására és hosszú távú működésére.

– Hogyan merült fel a családbarát kedvezmény gondolata?

– A KSH által kiadott 2012-es adatok szerint a különböző családi formák közül a gyermekeiket egyedül nevelő szülők vannak Magyarországon a leghátrányosabb helyzetben. Az akkor aktuális adatok szerint egy szülő két gyermekkel 185 ezer forintos jövedelemmel érte el a létminimumot, ez az összeg azóta emelkedett. Nyilvánvaló, hogy nagyon sokan élnek a környezetünkben lényegesen kisebb összegből. Az ilyen szerény jövedelmi viszonyok között élő félegyházi családok helyzetén szerettem volna egy kicsit javítani a javaslatommal. Mivel nincs túl jó anyagi helyzetben a város, magam sem gondoltam arra, hogy pénzbeli támogatással enyhítsünk a problémán, de ha már vannak intézményeink, amelyek kulturális vagy szabadidős tevékenységekre alkalmasak, akkor miért ne bővítenénk ezzel a szociális kedvezményeink körét!

– Milyen fogadtatásra számít?

– Sok múlik azon, hogy az információ eljut-e az érintett családokhoz. Sajnos például az újszülötteknek nyújtott – nemrégiben 3 ezerről 5 ezer forintra megemelt – önkormányzati támogatást a 2013-ban született félegyházi gyerekek kevesebb, mint fele után vették igénybe. Én abban bízom, hogy a családbarát kedvezménnyel ezres nagyságrendben élnek majd a félegyháziak. Többszörös haszon volna ez a városnak: egyrészt a gyerekek és szüleik szabadidejükben olyan helyi értékekkel ismerkednének, ami gazdagítja őket, nyaranta pedig talán az eddigieknél gyakrabban jutnak el strandra, uszodába.

A kedvezményes belépőjegy, mint szociális rászorultságtól független önkormányzati segély a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának Szociális Csoportján (II. em. 82. szoba) igényelhető a formanyomtatvány kitöltésével, amely letölthető a www.kiskunfelegyhaza.hu honlapról is.


(Fotó illusztráció: vitaminsziget.com)

Kövessen minket a Facebookon is!