Gátér 2023. december 3. 13:00

Együtt ünnepelt Gátér az adventi időszak előestéjén

Képgaléria
Együtt ünnepelt Gátér az adventi időszak előestéjén
Együtt ünnepelt a település apraja-nagyja advent előestéjén, december 2-án, szombaton, Gátéron. A vidám estet a Bugaci Tanyaszínház előadása nyitotta meg, A lónak vélt menyasszony című vásári komédiájával. A társulatot – amely nem először vendégszerepelt Gátéron – Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester köszöntötte, a falubeliek pedig meleg vendégszeretettel, nagy örömmel, sok nevetéssel és nagy tapssal fogadták őket.

Az előadás után Pállné Dakó Eszter és családja meghívására egy varázslatos hangulatú karácsonyi stand várta a falubelieket, ahol már minden az adventet idézte: ünnepi fények, téli dekoráció, fotófal, forró sajtos-tejfölös lángos, házi sütemények, valamint forralt bor és meleg tea. A megjelentek jóízűen fogyasztottak a kínált finomságokból és egy kellemes beszélgetéssel, sok nevetéssel teli közösségi program vette kezdetét. A gyerekeknek kézműves foglalkozással is készültek a szervezők.

A falu idén is gazdag programokkal vár mindenkit a karácsonyt megelőző időszakban. A vasárnapi adventi gyertyagyújtások mellett az idősek és az idén született babák köszöntése, Mikulásváró délután, Szenior örömtánc, kézműves foglalkozások is helyet kapnak majd.

Z. A.
                      

Kövessen minket a Facebookon is!