Közélet 2014. február 13. 07:31

Eskütétellel kezdődik a mai testületi ülés

Eskütétellel kezdődik a mai testületi ülés
Szikszai László képviselő eskütételével kezdődik ma, azaz február 13-án, 18 órakor a kiskunfélegyházi képviselő-testület ülése. Mint ismert, Kollár László 2014. január 1-jétől lemondott önkormányzati képviselőségéről, mivel a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lett. Helyét a képviselő-testületben Szikszai László veszi át. Mivel Kollár László lemondásával megüresedett a gazdasági bizottságban is egy hely, a testület ma Szikszai László gazdasági bizottságba való delegálásáról is határoz.

A 33 tervezett napirendi pont között szerepel többek között Kiskunfélegyháza 2014. évi költségvetési rendeletének megalkotására, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása, a Kiskunfélegyházi Értéktárba felvételre javasolt helyi értékek elfogadása, a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz, illetve a Duna-Tisza közi Hátság Vízpótlásáért Egyesülethez való csatlakozás kérdése, a Wass Albert dombormű állításáról szóló előterjesztés, de dönt a testület a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ és a Kiskun Múzeum 2013. évi beszámolójának és a 2014-re vonatkozó munkatervének elfogadásáról is. A napirendi pontok között szerepel még egyebek mellett a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat és a Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint zárt ülésen hoz döntést a testület az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság, valamint a szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztásáról.

 

Kövessen minket a Facebookon is!