Petőfiszállás 2024. március 17. 13:00

Petőfi Sándor mellszobrot avattak Petőfiszálláson március 15-én

Képgaléria
Petőfi Sándor mellszobrot avattak Petőfiszálláson március 15-én
Petőfiszállás március 15-ei megemlékezésén avatták fel Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész Petőfi Sándor mellszobrát. Az ünnepségen beszédet mondott Lezsák Sándor, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője.

Borítókép és további fotók: Ujvári Sándor

Szász János Attila, Petőfiszállás polgármestere ünnepi beszédében elmondta: a márciusi ifjak tudták, hogy az életüket kockáztatják. Olyan hősök ők, akik nem nyerték meg a harcot, de mégis győztek, és Magyarország is győzött általuk: kivívták a nemzet tiszteletét. A polgármester kiemelte: a szabadság olyan érték, amelynek megőrzéséért mindannyian felelősek vagyunk, majd köszönetet mondott Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek Petőfi Sándor mellszobráért.

Szász János Attila beszéde után Pál Csaba plébános megáldotta a mellszobrot.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő elmondta: a világon nagyságrendileg négyszáz Petőfi-szobor van, ebből negyvenöt a Lakitelek Népfőiskolának és Lantos Györgyi szobrászművésznek köszönhető. Harminc szobor szerte az országban és az elcsatolt nemzetrészeken, tizenöt pedig Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületében.

Március 15. békében és háborúban, tiltásban és fenyegetettségében, mindenkor képes felizzítani a hazaszeretet szent ügyét – fogalmazott Lezsák Sándor. Petőfi Sándort hamar népszerűvé tette közérthető stílusa, ezt meg is fogalmazta Arany Jánosnak írt levelében: uralkodóvá kell tenni a népet az irodalomban és a politikában is – tette hozzá a honatya.

Az ünnepségen fellépett a Szállási Asszonykórus és Bánföldi Szilárd színművész. Az esemény keretében vehették át a Lakitelek Népfőiskola ajándékcsomagját a költővel kapcsolatban meghirdetett verseny helyi legjobbjai.
              

Kövessen minket a Facebookon is!