Az élet jó és szép…
Nehéz megfogalmazni, mit is jelent egy Waldorf-diáknak, az osztálytanítóknak, a szülőknek és a közösségnek egy drámanap. Ez a nap tulajdonképpen a klasszikus értelemben véve egy vizsga, egy többhetes, tanórákba beépített projekt, egy megmérettetés az alapfokú művészeti iskolában és egyben egy szép ünnep is. Minden általános iskolás osztályunk minden évben választ egy darabot, amit közösen megélnek, élettel telítik a leírt sorokat.
Az egész drámafolyamat egy természetes közeg arra, hogy a résztvevők magukra találjanak, hogy próbálgassák a hangjukat, testük mozgását, a határaikat, hogy próbára tegyék magukat, merjenek megszólalni, szépen hangosan, artikuláltan, közönség előtt énekelni, mozogni. Egyedül és együtt a többiekkel. Kifejezni valamit, ami lassan, a próbák folyamán születik meg. Csillogni a színpadon, átadni egy szent érzésnek magukat, flowban úszni, az egot ledobni, RÉSZE LENNI EGY NAGY EGÉSZNEK.
Amikor elkezdődött a két osztály közös munkája, még senki nem gondolta, mekkora erőfeszítéssel jár ez, mind a gyerekek, mind a segítőik részéről. A próbák bizony sok lemondást, áldozatot követeltek mindenkitől. Magát, a közösséget is átformálta ez a munka, mindkét osztály egy kicsit nagyobbá vált, megnövekedett ezáltal. Szívet melengető volt látni, hallani, amikor a gyerekek szabadidejükben egymást segítve gyakoroltak, „külön próbákat” szerveztek saját maguktól, hetek óta zengett az egész iskola az opera dalaitól.
„A Varázsfuvola tükör. Önmagát látja, aki belenéz, és amit csak keres, mindent megtalál benne” – vélekedett Liebner János zenetudós.
A mű – bár mese, de mint a mesék – mély mondanivalót rejteget a sorok mögött. Mindenkihez szól: az emberi élet állomásairól, felnövekvésről, bátorságról, barátságról, emberségről, szerelemről, szeretetről. Arról, hogy az élet jó és szép. De ott van a fény ellenpólusa is, a sötétség, a hazugság, a kísértés, a félelem, gonoszság, s ezek csak küzdelmes próbatételek árán győzhetők le. Viszont e nehézségek nélkül gyenge és úttalan maradna az ember.
Szép szakmai összefogás segítette a mű sikerét. A két osztálytanító vállalta a rendező szerepét, Tarjányiné Lencsi, zenetanárunk, az énekeket tanította meg a gyerekeknek, Somogyi Károly zenei aláfestéssel, zongorakísérettel színesítette a darabot, Papp Nóri, néptánctanárunk, a finálé koreográfiájának kialakításában segítkezett, Rúzsa Mária és Eördögh Sára festéstanáraink a díszlet elkészítésén szorgoskodtak.
Otthonról az édesanyáktól és édesapáktól is szép támogatást kaptak a gyerekek és az osztálytanítók. A darab bemutatása után gyönyörű lakomával várták az iskolában a csapatot, ahol ismét felcsendültek „A varázsfuvola” dallamai, szinte leállíthatatlanul daloltak a kis színészek.
Lajos Mónika
ötödikes osztálytanító