Bács-Kiskun vármegye 2024. május 3. 12:00

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda
Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

Borítókép: a Kecskemét – Lajosmizse kézilabda-mérkőzés 1974-ben

Az emlékek között kutatva me­gyénk településein először 1951-ből találunk forrást arról, hogy Baján iskolai és felnőtt szinten is pezsgő kézilabdás élet kezdett kialakulni. 1953-tól már városi bajnokságot szerveztek fel­nőtt és iskolai csapatok számára. Az iskolák közötti első megyei baj­nokságot is itt rendezték meg Baja, Kiskunhalas és Lajosmizse csa­patai részvételével. A 70-es évekre szinte nem volt olyan település, amelynek a csapata nem szerepelt a megyei, járási, illetve nemzeti bajnokságokban, és a megyei ké­zilabdázás eredményei egyre szeb­ben csengtek. Számos válogatott játékos indult innen és futott be kivételes pályát. Az egyesületek is egyre magasabb szintekre jutot­tak, a 90-es évekre megtörtént az áttörés: üstökösként robbant be a kiskunhalasi női, illetve a kiskő­rösi férficsapat az ország elitjébe. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség – együtt­működve Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatával – az évfordu­ló alkalmából havonta jelentkező videós podcastsorozatot készít. Ennek köszönhetően a sportág kiemelt szereplői az eddig hiány­zó történetek elmesélésével teszik szinte teljessé vármegyénk kézi­labdázásának történetét. 

Járdi Ádám, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke
             

Kövessen minket a Facebookon is!